Újszerű állapotú, kétszer kipróbált, univerzális, 29 – 32 méretig állítható korcsolya eladó. Ajándékba adom hozzá a képeken látható védőfelszerelést: térdvédők, könyökvédők. Az eladás okai: kihasználatlanság, és egyébként is kinőtte a gyermek.
Ajándékba kapta, nem volt használva, mert nem kedvelte meg ezt a tevékenységet, így csak a szekrényben állt eddig.
A fotók magukért beszélnek, a korcsolya állapota olyan, mintha a boltból hozná, így ajándékba is kiváló. Egyedül a doboza viseltes egy nagyon picit, bent állt a szekrényben, az olyan, ahogy a képen látszik.
Jóval a bolti ára alatt adom.
Személyesen is átvehető (ebben az esetben kérem szájmaszk viseletét, én is felveszem), illetve előre utalást követően postázom is (MPL). Posta esetén az utalás megérkezését követően azonnal postára adom.
A 2 az 1-ben korcsolya fő előnyei közé sorolható méretre állítható tulajdonsága, valamint egyszerűen és gyorsan átalakítható görkorcsolyáról jégkorcsolyára, így egész évben használható!
A cipő rész speciális légáteresztő textil, a jégkorcsolya tartozék acél penge, a görkorcsolya kerekei gumiból készültek, mely csendes és kényelmes korcsolyázást tesz lehetővé.
A csapágyaknak köszönhetően remekül elnyeli a rezgéseket és kiváló menettulajdonságokat biztosít.
A korcsolya biztonsági rendszere stabilan és biztonságos pozícióban tartja a bokát.
A korcsolya kényelmes viseletéért a légáteresztő belső textil és a belső kialakítás gondoskodik.
A korcsolya egyszerre nyújthat remek szabadtéri kikapcsolódást egész évben és akár edzésben is tartható a test vele.
Technikai adatok
egyedi tervezésű cipőrész
Komfortos belső rész a nagyobb kényelemért
acél penge
levehető fék
a korcsolya stabilan rögzíti a bokát
terhelhetősége: max. 50 kg
Jelenlegi ára: 12 900 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 10:38 .
2020. április 30., csütörtök
ARMANI CODE A-LIST férfi parfüm 75ml , Új ! Azonnal ! - Jelenlegi ára: 2 450 Ft
A képen látható új bontatlan férfi parfüm .
Giorgio Armani Code A-LIST. 75ml.
Azonnal , készletről tudom küldeni.
Több termék vásárlása esetén is csak egy postaköltséget kel fizetni !
Kérem csak akkor üsse le a terméket , ha valóban meg is kívánja azt venni.
Nézzen szét a többi termékeim közt , biztos , hogy megtalálja az önek tetsző illatott.
Jelenlegi ára: 2 450 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 09:41 .

Konty szőke hajgumi KÉSZLETEN - Jelenlegi ára: 650 Ft
Konty hatású , szintetikus hajból álló hajgumi. SZŐKE
Méret: 15x10cm
A TERMÉK VAN KÉSZLETEN!
Megrendelést követően automatikusan megkapod e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.
Ha 7. 000, -Ft feletti összegben vásárolsz termékeimből, akkor postaköltséget nem kell fizetned, ingyen ajánlott postával teljesítem megrendelésed!
Jelenlegi ára: 650 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 08:23 .

Panasonic DMW-BLG10E akkumulátor - Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Eladó a képen látható Panasonic DMW-BLG10E akkumulátor. A termék új, zacskós kivitel!
Gyártó
Panasonic
Kapacitás
1025 mAh
Kimenet
7. 2V
Névleges feszültség
7. 2V
Technológia
Lítium-Ion
Kompatibilitás
Panasonic Lumix GF6 gépekhez
Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 06:44 .
Gyártó
Panasonic
Kapacitás
1025 mAh
Kimenet
7. 2V
Névleges feszültség
7. 2V
Technológia
Lítium-Ion
Kompatibilitás
Panasonic Lumix GF6 gépekhez
Jelenlegi ára: 18 990 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 06:44 .
Tisztítókendő, általános felületre, 100 db, VICTORIA - Jelenlegi ára: 851 Ft
Cikkszám:
TTIVUN
Gyártó:
VICTORIA
Elérhetőség:
raktáron
másodlagos egység:
lap
- 100 db tisztítófolyadékkal átitatott antisztatikus kendőt tartalmaz, melyek képernyők, PC-eszközök, számítógépházak, billentyűzetek, telefonok vagy egyéb készülékek műanyag felületeinek tisztítására alkalmasak - visszazárható fedél - környezetbarát (alkoholmentes) - a termék a gyártása során kevesebb vegyianyag-felhasználással készül - nem gyúlékony
Jelenlegi ára: 851 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 05:53 .
next egeres cicás madaras Sweet Pea leggings 1,5-2 év (92-es) KH (0000) - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció tárgya:
Gyönyörű next cicás, kisegeres, madaras leggings
A leggings
- bézs alapon állatmintás (kisegér, cica, kismadár, nyuszi, maci) és feliratos (tweet, miaow, chirp, squeak, hop) kevertszálas (92% cotton, 8% elastane) anyagú
2015-ös kollekció
A kép katalóguskép!
A termék állapota:
Keveset használt, Újszerű
A termék hibája:
A leggings
- jobb szára kissé elfordult!
- bolyhosodhat!
A termék + méretei:
Ülepe: cm
A termék súlya:
g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 04:38 .

Moonbasanails műköröm alapanyagok színes porcelán porok 3g kiszerelés - Jelenlegi ára: 490 Ft
A színes porcelánporokat erős pigmentáltság, nagy fedőképesség és nagy színintenzitás jellemzi. Élénk bíborrózsaszín porcelánpor nagyon finom szemcséjű, így a porcelán ecsetre felvitt, liquid folyadékkal könnyen alakítható, teríthető. Az apró őrölés miatt nagyon könnyű vele dolgozni. Élénk bíborrózsaszín porcelánpor sok pigmentje miatt, a színe vékony rétegben is fed. Kiváló minőségű műköröm építő díszítő alapanyag. Minden esetben kérném a rendelésnél a termék pontos megnevezését és a termék kódját is megjelölni!
Az ÁR Egy( db) TermÉkre ÉrtendŐ!
Termékeim között a Moonbasanails szinte összes termékét megtalálod mint kéz és körömápolás műköröm építés( gépek is) kategóriában mint a proffeszionális műszempilla építés termékeit is. A termékeket hetente kétszer van lehetőségünk személyesen átadni vagy postán való rendelés esetében teljesíteni! Bármilyen felmerülő kérdéssel kapcsolatban szívesen segitünk, használattal kapcsolatosan vagy a termékkel. Termék használata röviden: Minden esteben a körmöt elő kell készíteni, Nail Prep és Bonder használata szükséges, a géllakk használatánál szükséges alap UV körömerősítő és fedő fény használata, illetve UV/LED lámpa használata, ezek mindegyike megtalálható a termékeim között!
Megrendelést követően automatikusan megkapod e-mailben az átutaláshoz szükséges adatokat.
Ha 8. 000, -Ft feletti összegben vásárolsz termékeimből, akkor postaköltséget nem kell fizetned, ingyen postával teljesítem megrendelésed!
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 03:23 .

Motoros rövid ujjú póló 6-8 éves fiúnak (122-es) - Jelenlegi ára: 700 Ft
Eladó a képen látható motoros póló 6-8 éves fiúnak
Keveset használt, szép állapotban maradt
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 01:41 .

JAWA 350 12V HENGER GUMI GRT. - Jelenlegi ára: 5 787 Ft
TERMÉKEINK RAKTÁRRÓL AZONNAL!! GYÁRI SZÁM: 273144993635/KLT / INGYENES KISZÁLLÍTÁS 20, 000 FT FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN! Több termék megrendelése esetén egy szállítási költséget számítunk fel. Vonalkód: 2100000190041; 22000
Jelenlegi ára: 5 787 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 00:44 .
Jelenlegi ára: 5 787 Ft
Az aukció vége: 2020-05-01 00:44 .
Newport golyóstoll, piros - Jelenlegi ára: 110 Ft
MÉRET:
, ,
SZÍN:
piros
CIKKSZÁM:
3015-08CD
Style:
3015-
Származási ország:
China (Prc)
NEWPORT II. műanyag golyóstoll matt fogórésszel, kék tollbetéttel. 1. 3x13. 9cm
Jelenlegi ára: 110 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 23:35 .
Ingyen posta, Retró kép, régi plakát, kész kép feszítőkeretben ,vászon kép, Esso - Jelenlegi ára: 5 400 Ft
Új vászon nyomat feszitőkeretben.
Méret: 24x40 cm-es.
V 5688
Ingyenes posta az ország egész területén, utánvétellel és előre utalással is lehet fizetni.
A kép elkészítésének módja a második képen látható. A vászonnyomatot fakeretre feszítjük. Képeink valódi festővászonra vannak nyomtatva, rendkívül tartós, japán technológia.
Nagyon ügyelünk a csomagolásra, küldeményeink még sosem sérültek meg, de a postai küldemény biztosítva is van.
Kérdésekre szívesen válaszolunk.
Viszontlátásra!
Jelenlegi ára: 5 400 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 22:12 .

Akril festmény képkerettel - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó a képen látható absztakt akril festmény
Kép címe: Áthatások
Leírás:
A kép témája a duális pólusok, a lágy és kemény vonalak, női-férfias formák egymáshoz fűződő viszonyát egymásra hatását jeleníti meg.
A kép akrillal készült, mikrokartonra.
A kép kerete aranyozott, rusztikus fenyő keret, hátul dipával bevonva, akasztóval.
A képen látható kép sérülésmentesen fóliával csomagolt állapotban van. Kérésre megtekinthető személyesen.
Mérete: 58 x 108 x 1 cm
Átvehető Budapesten a 11. kerületben, az FMH közelében személyesen. Postai küldemény nem megoldható!!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 20:38 .

ASUS N20A notebook, hibás, hiányos - Jelenlegi ára: 4 900 Ft
ASUS N20A notebook, hibás, hiányos
képen látható állapotban
nem kapcsol be
kijelzó ép
alkatrésznek, vagy javításra
nincs benne: RAM, HDD (keret benne vam), tápegység
Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 19:44 .

2 db tömör akácfa napozóágy asztallal - Jelenlegi ára: 124 753 Ft
Szállítási díj:
INGYENES, csak előreutalással rendelhető
Szállítási idő:
10 munkanap
Csomag darabszám:
2
Ez a 2 napozóágyból és 1 összecsukható asztalból álló garnitúra ötvözi a stílust és a funkcionalitást, valamint rusztikus bájt varázsol kertjébe, teraszára, medencéje mellé, vagy bármilyen más kültéri helyiségbe. Ez a garnitúra tömör akácfából készült, amely természetes olajos bevonatot kapott, így rendkívül vízálló. Emiatt kiválóan alkalmas kültéri használatra. Két kerekének köszönhetően könnyen mozgatható. A napozóágyhoz egy kihúzható asztal tartozik, amelyre tehető a telefon, a napszemüveg, az ital vagy egyéb, kisebb tárgy. A háttámla 5-féle pozícióban rögzíthető, teljesen ülő helyzetből teljesen fekvő helyzetbe állítható. A lábtartó is beállítható. Az ülő- és hátrész lécek kiválóan támasztékot és kényelmet nyújtanak, a karfán pedig karjait pihentetheti. A napozóágyhoz egy összecsukható asztal tartozik, amelyre letehető minden tárgy, melyet kézközelben szeretne tudni. Könnyen összecsukható a kényelmesebb tárolás érdekében. Kapcsolódjon ki ezen a gyönyörű napozóágyon! Anyaga: tömör akácfa természetes olajozott felülettelAsztal mérete: 40 x 40 x 40 cm (Ho x Szé x Ma)Napozóágy mérete: 200 x 68 x 30-83 cm (Ho x Szé x Ma)Kihúzható asztalrész mérete: 31 x 27 cm (Ho x Szé)Állítható háttámla és lábtartóKönnyen mozgatható kerekeinek köszönhetőenHorganyzott fém alkatrészek A csomag tartalma: 2 db napozóágy1 x négyzetes összecsukható asztal
Jelenlegi ára: 124 753 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 18:29 .
TU 92-98 PÓLÓ VIRÁGOS - Jelenlegi ára: 550 Ft
Használt de szép állapotban
Máshol is hirdetem, ne gondolkozz vidd : )
VAN NÁLAM TÖBB MINDEN EBBEN A MÉRETBEN!
A posta költség nem mindig pontos kérdez rá.
Max 5napot várok az utalásra
Ha többet visszel, a rendszer többet számol a postára, de én csak egyet fogok!
Egy csomagba küldöm!
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 17:12 .

Hecht 2013 akkumulátor töltő 12V/2-15 A (HECHT2013) - Jelenlegi ára: 20 590 Ft
Hecht 2013 akkumulátor töltő 12V/2-15 A(cikkszám: HECHT2013)Raktári státuszRendelésre! Szállítás: 10 munkanapRövid ismertetőHecht 2013 akkumulátor töltő 12V/2-15 AHecht 2013 intelligens töltő 12V kimeneti áram akár 15 A A töltő automatikusan kiválasztja a legmegfelelőbb megoldás a töltés, a töltés áramok 2 A 15 A. Feltölthető akkumulátorok kapacitása 4-300 Ah. Töltés 6 lépésben, A töltés és az akkumulátor állapotát mutatja a kijelzőn töltőt rövid zárlat és polaritás elleni védelemmel ellátva. 12V csatlakozó aljzattal van felszerelve. Bemeneti vezeték hossza: 1, 75 m. Kimeneti vezeték hossza: 2 m. ? BOOST? funkcióval 5 perc elegendő a töltéshez. ez a téli időszakban kedvezhet. TermékleírásHecht 2013 intelligens töltő 12V kimeneti áram akár 15 A A töltő automatikusan kiválasztja a legmegfelelőbb megoldás a töltés, a töltés áramok 2 A 15 A. Feltölthető akkumulátorok kapacitása 4-300 Ah. Töltés 6 lépésben, A töltés és az akkumulátor állapotát mutatja a kijelzőn töltőt rövid zárlat és polaritás elleni védelemmel ellátva. 12V csatlakozó aljzattal van felszerelve. Bemeneti vezeték hossza: 1, 75 m. Kimeneti vezeték hossza: 2 m. ? BOOST? funkcióval 5 perc elegendő a töltéshez. ez a téli időszakban kedvezhet. Műszaki adatokkimeneti feszültség/áram: 12V/2-15Ateljesítmény: 220 Wfeszültség: 220V/50Hztömeg: 1, 53 kgInformációkNézz szét a további termékeink között is!
További termékeinket itt találod
Szállítási költségekről mindent megtudhatsz fentebb a "szállítási és garanciális" fül alatt.
Az ott megadott díjaktól eltérni nem tudunk!
Minden megvásárolt termékhez ÁFÁ-s számlát mellékelünk, üzleti ügyfelek nagyobb mennyiségű rendelését is szívesen várjuk, ilyen esetekben további kedvezményeket tudunk biztosítani! A feltöltött képek nem minden esetben az aukcióban szereplő termékről készültek. Bizonyos esetekben illusztrációk. Továbbá az eltérés oka lehet a gyártó által bevezetett új típus, forma és színváltás is. Az ebből eredő reklamációkat csak nagyon indokolt esetben tudjuk elfogadni. Amennyiben bármi kétséged merül fel, kérjük vásárlás előtt érdeklődj!
Jelenlegi ára: 20 590 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 15:59 .

Adidas táskák - több célra használhatók - Jelenlegi ára: 700 Ft
Válra (is) akasztható, több célra felhasználható, könnyen tisztítható táskák.
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 14:47 .
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 14:47 .
Twingo gyújtáselosztó - Jelenlegi ára: 2 950 Ft
Jó állapotú 1993 tól beszerelhető 1996 ig , szép hibátlan
Átvehető szeemélyesen , postai úton
Jelenlegi ára: 2 950 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 13:29 .
Átvehető szeemélyesen , postai úton
Jelenlegi ára: 2 950 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 13:29 .
18K Swarovski gyűrű aranyozott+AJÁNDÉK GYŰRŰ - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
18 karátos ARANYOZOTT gyűrű
AZ AJÁNDÉK GYŰRŰ NEM LÁTHATÓ A TERMÉKEIM KÖZÖTT DE NEM FOGSZ CSALÓDNI!!!!
NÁLAM NEM KELL VÁRNI HETEKET AZONNAL RAKTÁRRÓL POSTÁZOM!!!!!
Vadonatúj áru!
Feltűnő, egyedi, elegáns, mutatós darab!
A Regent Ltd. (London) kiváló minőségű, I. osztályú aranyozott gyűrűket készít, a ezüst színével teljesen megegyező kemény nikkel-mentes fémötvözetből (ékszerfém). Az általuk készített ékszerek rendkívül kopásállóak és az aranyozás nem pattogzik le róluk!
Mérete: 53-as
körméret: 53, 1mm
belső átmérő: 16, 9mm
Bevonat: 18 karátos futottat fehér arany
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ÉS UTÁNVÉT NINCS!!
LICIT TÖRLÉS SEMMILYEN ESETBEN NINCS!!!!
A terméket azonnal postázom a végösszeg megérkezése után egyből!
AJÁNLOM FIGYELMEDBE A TÖBBI TERMÉKEIMET IS!
JÓ LICITÁLÁST KÍVÁNOK!
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 12:12 .

2020. április 29., szerda
TOSHIBA A300 LVDS LCD KIJELZŐ KÁBEL - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
TOSHIBA A300 LCD KIJELZŐ KÁBEL (363)
Termékleírás:
Tesztelt.
Vásárlói tájékoztató:
Ha bármilyen kérdése van a termékkel kapcsolatban, azt lehetőség szerint licitálás előtt tisztázzuk.
Kérnék mindenkit, hogy csak abban az esetben licitáljon, ha elolvasta és elfogadta feltételeinket!
Köszönjük az érdeklődést. Kérem tekintse meg további termékeinket.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 10:59 .
600W CREE LED reflektor / Energiatakarékos fényvető - Jelenlegi ára: 22 490 Ft
600W CREE LED reflektor / Energiatakarékos fényvető
A led reflektorok legújabb generációja Magyarországra is megérkezett!
Mi lehet jobb egy energiatakarékos led reflektornál? A cree led reflektor! A CREE LED-ek legnagyobb előnye az energiatakarékosság. Működéskor nem egy fémszál felmelegedéséből, izzásából éri el a fény kibocsátását, így nincs felesleges hőtermelés, ráadásul kevésbé vakítanak és hosszabb élettartamúak.
600W energiafogyasztás mellett brutál fényerőt biztosít, ami kb. egy 6000W-os (! ) normál izzószálas reflektor fényerejének felel meg.
A fényvető burkolata rozsdamentes nemesacél, IP 65-ös védelemmel rendelkezik, így eső-, por- és ütésálló, és a szélsőséges időjárási viszonyokat is elviseli (pl.: záporeső, hóvihar, jég, -45 és +60° C között. ) Kiválóan alkalmas épületek, rendezvények, reklámtáblák és bármely tárgy vagy tér megvilágítására.
Tulajdonságok
– vetítési szög: 120°
– IP65, víz, időjárás, por és ütésálló házban
– biztonsági üveg
– élettartam: kb 50. 000 üzemóra
– 220V-ról működik (vezeték-előkészítés)
– szerelőkerettel, 2 csavarral bárhová felszerelhető
A termékre 12 hónap garanciát vállalunk!
Eredeti ár: 39 990 Ft
Akciós ár:
22 490 Ft
Jelenlegi ára: 22 490 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 09:44 .
0I128 Irizáló vallási medál dobozában - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Hibátlan állapotú, akasztási lehetőséggel rendelkező üveg medál, vallási kép, Mária gyermekével, kis Jézussal.
Szélesség: 1. 5 cmHosszúság: 2. 7 cmSúly: 0. 008 kgDoboz mérete: 2. 8 x 3. 7 cm
Termékeim között több medál található, kérem tekintse meg őket ide kattintva! Termékeim között több vallási kegytárgy található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
( vallási keresztény kereszténység Jézus szentkép szentség Mária Jézus Krisztus egyház egyházi templom kegytárgy szent szűz mária kegy tárgy krisztus katolikus Szentlélek )
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 08:29 .

Elektromos grillsütő Grill Tefal GC450B32 - Jelenlegi ára: 34 640 Ft
Teljesítmény fokozatok száman/aTapadásgátló bevonatNemEgyéb funkciókLevehető lapA készülék tartozékai mosogatógépben tisztíthatókJelzőfénySzínInoxFeketeTápkábel hossza1. 1 m
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #440215
Jelenlegi ára: 34 640 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 07:12 .

Achát geoda kristály 45 x 34 x 4 mm 24 . - Jelenlegi ára: 850 Ft
Gyönyörű achát medál.
Méret: a főcímben megadott.
Gyönyörű láncot v. medált készíthetsz belőle.
A valós eladásra felkínált kőről készítettem képet, a hátulja sima felületű.
Termékeim közt, sok szép követ és alkatrészt találsz!
Jelenlegi ára: 850 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 05:59 .

ÚJ C&A 122-es kötött vastagabb csavart mintás leggings,szürke - Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Eladó a képen látható új, címkés C&A kislány leggings, eredeti csomagolásban. Anyaga (vastagabb, kötött): 85% pamut, 13% nejlon, 2% elasztán. 40 fokon mosható.
Hossz: 71, 9 cm
Belső szárhossz: 51 cm
Derék: 25 cm, nem állítható
Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 04:41 .
Hossz: 71, 9 cm
Belső szárhossz: 51 cm
Derék: 25 cm, nem állítható
Jelenlegi ára: 2 590 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 04:41 .
Iratrendező, 80 mm, A4, PP/karton, lakkfényű, LEITZ "180 Wow", rózsaszín - Jelenlegi ára: 2 450 Ft
- szembetűnő iratrendező új, vibráló színekben, kettős színhatással
- a laminált felület fényes, kiváló minőségű megjelenést kölcsönöz
- egyedülálló, szabadalmaztatott 180°-ban nyíló szerkezet, mely a hagyományoshoz képest 50%-kal szélesebbre nyílik és 20%-kal gyorsabb rendszerezést eredményez
- stílusos gerinccímke és kétszínű borítás
- kihúzólyuk és rado-gyűrű az egyszerű használatért
- dobja fel irodáját vagy otthonát a "Wow" termékcsalád ragyogó színvilágú termékeivel!
- 600 A4 lap kapacitás (80 g)
- 5 év garancia a szerkezetre
- FSC minősített
A termék kiszállítási ideje 2-3 munkanap.
A termék cikkszáma: #398835
Jelenlegi ára: 2 450 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 03:23 .

Budapest (Svábhegy), Szalmabár - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Szalmabár
Licitálás elött érdeklődjön, hogy a tétel meg van-e, mert ha esetleg hiányzik, csak semleges értékelést tudok adni. Értesítésem után - amelyben az érvényben lévő postai tarifa alapján adom meg a postaköltséget - 7 munkanapon belül szíveskedjen az utalást rendezni. Ellenkező esetben a tételt újraindítom.
#14593
kaalmaan_item_8014593_ étterem
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 01:29 .

Fűzős, bojtos bokacsizma - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Szexi bojtos bokacsizma
Új
Beírt méret 40
Bth: kérésre megpróbálom mérni
Sarok: 11 cm
Platform: cm
Személyes átvételt nem tudom megoldani!
Hibátlan! Folt színeltérés a vaku hibája!
Kérdezz bátran! Válaszolok!
Köszi, hogy benéztél!
Nézd meg a többi cuccom is, megéri!
Jó licitálást és szép napot!
Edit
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-30 00:53 .
5 centesimi 1924 Italia - Jelenlegi ára: 1 Ft
Bronz 5 centesimi Olasz 1924 Szép patina
A képeken látható állapotban.
Ha kétségei támadnának, kérem licitálás előtt kérdezzen!
Kérem tekintse meg többi ajánlatomat is
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 23:38 .

Huawei Ascend G300 Okostelefon Mobil Okos Telefon Mobiltelefon - Jelenlegi ára: 999 Ft
Egy telefonos csomag részeként került hozzám, de erre nincs szükségem.
Huawei Ascend G300 típusú okostelefon akku és akkufedél nélkül, hiányzó sd kártya lefogatóval..
Egy akkuval kipróbálva elindul, gombok világítanak, de csak háttérvilágítás van a kijelzőn.
Töltőre téve kigyullad a piros led, majd később zöldre vált.
Szükség esetén akkut tudok hozzá adni.
Így, ahogyan és ami a telefonról készített fotókon látható.
Gyártó: Huawei
Modell: G300 Ascend
Tulajdonságok:
4" kapacitív IPS kijelző
Az Ascend G300 4 colos, nagyfelbontású IPS kijelzőjén fotóid és filmjeid élethű, kontrasztos színekben jelennek meg. A 178 fokos betekintési szög biztosítja, hogy akkor is jó minőségűképet láss, ha a képernyőt nem pont szemből nézed. A multitouch funkció révén egyszerre két ujjadat használva is nagyíthatsz vagy kicsinyíthetsz a képen.
Android 2. 3
Mint a legtöbb okostelefon, az Ascend G300 is a világszerte népszerű Android operációs rendszeren fut. A 2. 3-as - Gingerbread - változat egyszerűvé és szórakoztatóvá teszi a telefon és a számtalan letölthető
alkalmazás használatát.
A 3G, a WiFi (802. 11b/g/n) és az Android közösségi alkalmazásainak segítségével könnyen megoszthatod élményeidet a barátaiddal, legyen szó egy fénykép feltöltéséről vagy egy Facebook kommentről.
5 Mp kamera autofókusszal
A telefon 5 megapixeles, autofókuszos, LED fotófénnyel ellátott kamerájával minden pillanatot kiváló minőségben örökíthetsz meg.
A telefon tárhelye MicroSD kártyával 32 GB-ig bővíthető, így nem kell nehéz döntéseket hoznod a kedvenc fényképeid között válogatva.
A hangminőségről a duálmikrofonos zajcsökkentés gondoskodik.
1 Ghz processzor
1 Ghz processzor és 512MB RAM / 4GB ROM - ez a számítási kapacitás teszi lehetővé, hogy valódi szórakoztató központot hordozz a zsebedben.
A processzor teljesítménye akadozás nélküli videólejátszást és zavartalan 3D játékélményt garantál.
3D grafikai gyorsító
Komolyabb játékélményt vársz a telefonodtól ? Az Ascend G300 grafikai gyorsítója lehetővé teszi a legújabb játékok futtatását is, így akár háromdimenziós játékterekben is kalandozhatsz.
Bekpcsolás 5 mp alatt
Néha nem várhatsz perceket, hogy megtalálj
egy fontos információt, ezért az Ascend G300
akár 5 másodperc alatt bekapcsol,
ha szükséged van rá.
"Gyors bootolás" funkció bekapcsolásával, kivéve újraindítás és első bekapcsolás esetén
Feltöltés 2 óra alatt
Feltöltés 2 óra alatt
Az Ascend G300 felveszi a tempód: 1500 mAh lítium
akkumulátora 120 perc alatt teljesen feltölthető,
és akár 350 órán keresztül készenlétben áll.
Így is ismerheti: G 300 Ascend, G300Ascend
Kialakítás
Érintőképernyős
SIM kártya típusa
Normál méretű SIM (mini-SIM)
Műszaki jellemzők
Processzor típusa
SoC/CPU: Qualcomm Snapdragon MSM7227A
GPU: Adreno 200
Processzormagok száma
1 magos
Processzor sebessége
1 GHz
Belső memória mérete
4 GB
Memória bővíthető
Igen
Memóriakártya típusa
microSD (max. 32 GB)
Szoftver
Operációs rendszer
Android
Előre telepített szoftverek
Hangrögzítő, Adatforgalom-kezelő, Documents To Go, Fájlkezelő
Kijelző
Kijelzők száma
1
Kijelző mérete
4"
Kijelző típusa
Kapacitív TFT
3D kijelző
Nem
Egyéb kijelző tulajdonságok
16 millió színárnyalat
Kamera
Fényképező
Van
3D kamera
Nem
Előlapi kamera
Nincs
Hátlapi kamerák száma
1
Hátlapi kamera felbontása
5 MPx
Hátlapi kamera maximális felbontása
2592 x 1944 pixel
Autofókusz
Van
Beépített vaku
Van
Retina szkenner
Nincs
Videofelvétel
Van
Maximális video felbontás
800 x 480 @ 30 fps
Multimédia
MP3 lejátszó
Van
FM rádió
Van
Video lejátszás
Van
Internet böngésző
Van
Játék
Van
Kommunikációs csatornák
Adatátvitel
Wi-Fi
Bluetooth
Csatlakozók
USB
3, 5 Jack fülhallgató kimenet
Hálózati kapcsolatok
GSM
GPRS kapcsolat
EDGE kapcsolat
UMTS (3G)
WCDMA
HSDPA
HSUPA
GPS
Akkumulátor
Készenléti idő
350 óra
Beszélgetési idő
320 perc
Akkumulátor típusa
Li-Ion
Akkumulátor kapacitás
1500 mAh
Üzenetküldés
MMS
Van
E-mail
Van
Méretek
Hosszúság
122. 5 mm
Szélesség
63 mm
Vastagság
10. 5 mm
Súly
140 g
Funkciók
Dual sim
Nem
Tripla sim
Nem
Cseppálló
Nem
Vízálló
Nem
Porálló
Nem
Ütésálló
Nem
MP3/WMA/AAC csengőhang
Igen
Diktafon
Van
Naptár
Van
Ébresztő
Van
Számológép
Van
Kihangosítás
Van
Hardware Modem
Van
A 4-8. képek készültek az eladó telefonról.
Licittörlés nincs.
Nincs minimálár, garancia, visszavásárlás.
Személyes átvétel Hatvanban lehetséges.
Jótanács: licitként tedd meg azt az összeget amit még megér neked - a rendszer úgyis csak lépcsőzetesen emeli a tétet az általad előzőleg megadott maximális összegig, de csak akkor ha szükséges, és akkor is ha nem vagy gép előtt - különben az utolsó pillanatban fognak túllicitálni, amikor már nincs időd reagálni rá...
Jelenlegi ára: 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 22:23 .

Nex tündéri aranyos kis virágos, fodros tunika 12-18 hó 86 cm - Jelenlegi ára: 850 Ft
Eladó egy használt, de szép állapotú, keveset használt tündéri kis virágos, fodros ujjatlan tunika, beleírt méret szerint 80-86 cm 12-18 hó.
Jelenlegi ára: 850 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 20:29 .
Jelenlegi ára: 850 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 20:29 .
Budapest Kávégép alkatrész - Jelenlegi ára: 7 900 Ft
Békebeli Budapest karos kávéfőzőhöz nyomás kapcsoló
két fűtőbetétet vezérel, fiók mélyéről kerűlt elő ezért poros.
Ritka darab, van még más alkatrészem is,
Minden kérdésre szívesen válaszolok, jó licitálást!
Jelenlegi ára: 7 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 19:53 .

Xiaomi Mi Roborock Vacuum Cleaner S6 Pure White - Jelenlegi ára: 160 330 Ft
Xiaomi Mi Roborock Vacuum Cleaner S6 Pure
XIAOMI MI ROBOT VACUUM s6 pure
LDS - lézeres navigáció térkép készítéssel
Nedves mop funkció
Szívóteljesítmény 2000Pa
5200mAh lítium-ion akkumulátor
Szolgáltatás mobil alkalmazáson keresztül
2 cm-es küszöbmászási funkció
480 ml-es portarály és 180 ml-es víztartály
hangvezélés
szelektív szobatisztítás
Jelenlegi ára: 160 330 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 18:38 .

JVC Everio GZ MS-95 - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Jó állapotban lévő, videó kamera eladó. Hibátlan működés, könnyűkezelés.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 17:23 .
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 17:23 .
Vezeték Nélküli Telefon SPC Air 7300A DECT Fehér Kék - Jelenlegi ára: 12 660 Ft
EAN Kód:
8436542854108
Gyártó:
SPC
Súly:
0, 3 kg
Szélesség:
14, 7
Hosszúság:
4, 8
Magasság:
2, 8
Ha szenvedélyesen rajongsz a informatikai és elektromos termékekért, és szeretsz lépést tartani a technológiával, ne maradj le a legkisebb részletekről sem, vásárold meg Vezeték Nélküli Telefon SPC Air 7300A DECT Fehér Kék-et verhetetlen áron. Szín: FehérKékKompatibilis: GAPNyelvek: HollandFranciaNémetSpanyolAngolportugálTechnológia: DECTKépernyő: LCDHáttérvilágítással: igenKapcsolat: RJ11Töltőállvány: igen
Fontos információ!
A termékeket más oldalon is hirdetem. A nagy készletforgás és a vaterán lehetséges napi 1-szeri frissítés miatt kérem érdeklődjön az aktuális raktárkészletről és szállítási határidőről. Leütés után legyen szíves az előre utalást csak az általunk kiküldött díjbekérő alapján utalja be!
Köszönettel,
Polyaktav
Jelenlegi ára: 12 660 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 14:29 .

KOTTA - Sas Náci uj nótái XI. füzet - 1920 - Jelenlegi ára: 600 Ft
KOTTA - Sas Náci uj nótái XI. füzet - 1920. Nádor Kálmán kiadása, 3 old. 33 x 27 cm. SZENTIVÁNYI BÉLA SZÍNÉSZ ÉS ZENESZERZŐ tulajdonosi szignójával
50 g AJÁNLOTTAN 525 fT 0. 2/dosz
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 14:53 .
50 g AJÁNLOTTAN 525 fT 0. 2/dosz
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 14:53 .
zsorzsett hatású fekete alapon piros virágos szoknya 18-20-as méretben eladó új árcédulás - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó egy fekete alapon piros virágos lefele bővülő elől hátúl két két hollal bővűlő szoknya. Új árcédulás de a márkáját nem tudom elolvasni.
Anyaga 100% poliészter, bélelt nem átlátszó
Csinos elegáns viselet.
Nézd meg a többi termékem is.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 13:38 .

vidaXL 4 darab fa madárház 12 x 12 x 22 cm - Jelenlegi ára: 54 390 Ft
Szín:
Drapp
Szállítási idő:
7-10 munkanap
Ez a kedves kis madár ház tömör fenyőfából készült egy szerencsés tollas család számára! Beszínezi kertjét, és menedéket nyújt tollas barátai számára. A zöld tetős, fa színű doboz tökéletes dísz, valamint madárfészek is. A teteje fémakasztókkal van ellátva, így könnyen felakaszthatja a kertben. A szállítmány 4 darab madárházat tartalmaz.
Anyaga: tömör fenyőfa Teljes mérete: 12 x 12 x 22 cm (Szé x Mé x Ma)Bejárati lyuk: 3 cm átmérőjűA küldemény 4 darabból áll
Jelenlegi ára: 54 390 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 12:23 .

2020. április 28., kedd
Anatómiailag formált piskóta kád 1102 cm LUX Bunny menta - Jelenlegi ára: 6 840 Ft
Szín:
Zöld
Megfelelő:
Mindenkinek
Szállítási idő:
3-5 munkanap
Gyermek anatómiailag formáld piskóta kád képpel. A kád hossza 100 cm. 0-12 hónapos korban ajánlott. A vízzel teli kádat ne helyezze át, először ürítse ki.
Jelenlegi ára: 6 840 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 10:38 .

Opel Combo C 2001-2011 - váltó, F17, W374, manuális, hidraulikus kuplunghoz, dugózott km kivezetés - Jelenlegi ára: 71 9
váltó, F17, W374, manuális, hidraulikus kuplunghoz, dugózott km kivezetés (631537-4)
Opel
Opel Corsa C Combo 2000. 09. 01-2011. 08. 31 (OPECorComC)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 71 929 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 09:38 .

Régi nagy szerszám cserpák - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
A képen látható állapotban.
24 cm átmérőjű..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 08:35 .
PSP : Modnation Racers - Jelenlegi ára: 1 999 Ft
! ! ! ELADÓ ! ! !
Eredeti
játékszoftver:
PSP :
Modnation Racers
-Eredeti tok + borító : jár hozzá.
-Állapot: használt, tesztelt, tökéletesen fut.
-Angol nyelvet: tartalmazza.
--------------------------------------------
Vásároljon megbízható eladótól!
12. éve vagyok a Vaterán,
100% pozitív visszajelzéssel !
Termékeim között más
játékokat, kiegészítőket,
konzolokat is találhat!
Több termék vásárlása esetén
csak egyszer kell postaköltséget
kifizetni!
A vásárlásról számlát adok!
Jelenlegi ára: 1 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 07:23 .
Citrin marokkő (235.) - Jelenlegi ára: 750 Ft
Black Friday akció, minden termékre -50%!
A feltüntetett árak már tartalmazzák a kedvezményt (-50%-ot).
Az akció 2020. 01. 06. -tól kezdődik, valamint 2020. 02. 06-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Citrin marokkő (235. )
új,
az ár 1 darab termékre vonatkozik,
az ár a postaköltséget nem tartalmazza.
Címke: Citrin ásvány, Citrin kristály, Citrin marokkő, Ezotéria.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 05:35 .

Népköztársaság (1949-1989) 5 Forint 1988 BP - Jelenlegi ára: 265 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!;
Jelenlegi ára: 265 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 04:44 .

Body Sculpture fitness hurok gyenge AKCIÓ - Jelenlegi ára: 3 995 Ft
Body Sculpture Fitness hurok. Gyenge. Méret: 208 x 1, 3 cm.
Anyag: gumi. Szín: piros.
AKCIÓS !
Ha a termék átvétele vagy postázása sürgős, tehát adott dátumra kell (pl. születésnapra, utazás előtt, stb. ), leütés előtt kérem érdeklődjön, mert ha a raktárkészlet elfogyott, lehet hogy várni kell rá kb. 1-2 hétig.
Jelenlegi ára: 3 995 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 03:35 .

Huawei Y9 2019 / JKM-LX1 JKM-LX2 / érintő panel LCD komplett kijelző üveg digitizer OEM fekete - Jelenlegi ára: 19 990 F
Betört, bepókhálósodott a kijelződ?
Az LCD is sérült, nem csak az érintőpanel a csúnya?
A megoldás itt van!
Egyéb lehetőségekről érdeklődj bátran!
Üveglapok, érintőpanelek; ragasztók, szerszámok; tartozékok és kiegészítők; ill. egyéb termékek kaphatóak ugyanitt NÉZZ SZÉT A TÖBBI TERMÉKEM KÖZT IS!
Jelenlegi ára: 19 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 02:12 .
Fékbetét robogóra peugeot 125 GEO - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képeken látható
ADIGE P. 137ASX fékbetét
Peugeot 125 GEO
Új fékpofák, csomagoltan, 1 pár.
Kérdésre szívesen válaszolok, nézd meg a többi aukciómat is!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-29 00:59 .

Kerti kút zöld színű eladó, rendelhető! - Jelenlegi ára: 38 250 Ft
Kerti kút zöld eladó, megrendelhető!
Tartozékok:
3/4"-os rézcsap,
vízbekötő elemek
csavarok, tiplik a rögzítéshez
Anyaga: alumínium öntvény
Festés: kültéri porlakk
Jelenlegi ára: 38 250 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 23:47 .
Tartozékok:
3/4"-os rézcsap,
vízbekötő elemek
csavarok, tiplik a rögzítéshez
Anyaga: alumínium öntvény
Festés: kültéri porlakk
Jelenlegi ára: 38 250 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 23:47 .
50% kedvezmény a Tátrában - Jelenlegi ára: 1 Ft
Tesco clubcard kupon, felhasználásához nem írják, hogy az én saját clubcardomra van szükség.
A kuponról:
-50 % kedvezmény a Tátrában 2020. április 30-ig. További részletek a kuponon és az ott szereplő honlapon.
Van még ilyen kuponom.
Nézz szét az aukcióim között, hátha találsz még Neked tetszőt! : )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 22:29 .

Portugál válogatott mez 1914-2014 Nike (M) - Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Portugál válogatott mez.
Centenárium 1914-2014
M-es méret
Nike Dri-Fit®
Újszerű, hibátlan állapotban.
Pontos méretek:
Mellszélesség: 51 cm
Hossz: 64 cm
Ujj(nyaktól): 37 cm
Átvétel Budapesten személyesen Angyalföldön, Újpesten vagy Kőbányán és környékén, vidékre postán, banki utalás után.
2687
Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 21:12 .
lejárt poroltó, 4 + 3 darab egyben - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
A képeken látható állapotban.
Az ár a 4 darabra egyben értendő.
A hosszú tárolás miatt koszosak, porosak.
Hát nem ma jártak le...
Mind nehéz, töltve vannak.
Az utolsó képen három plusz darab van, ami szintén az aukció része.
Nem postázom.
Balatonakarattya
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 19:59 .

Flanel pelenka nyomtatott mintával New Baby fehér állatok - Jelenlegi ára: 690 Ft
Márka:
NEW BABY
Tömeg:
Nem:
Unisex
Várható szállítási idő:
3-5 munkanap
Anyaga:
100% pamut
ÁFA kulcs:
27%
Flanel pelenka nyomtatott mintával - 1 darab. Mérete 70x80 cm. 100% pamut.
Jelenlegi ára: 690 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 18:41 .

THETA A/5 jegyzetfüzet, fekete - Jelenlegi ára: 4 273 Ft
MÉRET:
, 21, 5 x 14, 2 x 1, 5 cm,
SZÍN:
fekete
CIKKSZÁM:
10688100
Gyártó:
Marksman
Style:
106881
Származási ország:
China (Prc)
Puha tapintású, geometrikus mintájú A5-ös jegyzetfüzet 80 vonalas lappal (80 g/m2), könyvjelző szalaggal, gumipánttal és tolltartóval. 21, 5 x 14, 2 x 1, 5 cm
Jelenlegi ára: 4 273 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 13:35 .

BENZAR RAPID PELLET MIX 1200GR MEZ - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Szállítási idő:
1 - 5 munkanap
Jellemző:
Méz
Kiszerelés:
1200 g
Szín:
Sárga
Típus:
Rapid Pellet Mix
Gyártó:
Benzar Mix
Benzár Mix Rapid Pellet Mix - A Benzár Rapid Pellet Mix a legegyszerűbben használható etetőkeverékek közé tartozik. A doboz két különböző terméket tartalmaz, melyek a mikropellet és a Particle Pasta. Külön-külön mindkét termék rendkívül fogós és hosszú ideje sokak kedvence, együtt azonban még többre képesek!
Benzár Mix Rapid Pellet Mix
A Benzár Rapid Pellet Mix a legegyszerűbben használható etetőkeverékek közé tartozik. A doboz két különböző terméket tartalmaz, melyek a mikropellet és a Particle Pasta. Külön-külön mindkét termék rendkívül fogós és hosszú ideje sokak kedvence, együtt azonban még többre képesek!
Az aromás és színes mikropelletek megnedvesítéséhez alapvetően vizet vagy valamilyen folyékony aromát használunk, ugyanakkor a Pasta nedvességtartalma is elegendő a pelletek előkészítéséhez! Nincsen más dolgunk, mint jó alaposan összekeverni a doboz tartalmát, majd néhány percig állni hagyni a kész mixet. Az elkészült keverék rendkívül tartalmas, hiszen csupa darabos összetevőből áll. Tökéletes kombinációja mindez a pelleteknek és a pépesített magvaknak!
Szemcseméretéből adódóan elsősorban bordás kosárba érdemes tölteni, de természetesen használható más módszerekhez is!
Különböző ízekben érhető el a termék, melyek közül az eper és a tutti-frutti elsősorban az őszi és a tavaszi időszak nyerő csalogatóanyaga, míg a fokhagyma és a csoki-narancs egész évben eredményesen használható.
Az új vajsavas változat igazi különlegesség a pellett boxok között, érdemes próbálkozni vele a melegedő és nyári horgászvizeken.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 15:29 .

H&M tüllös mentaszínű pamut ruha 146-os - Jelenlegi ára: 1 600 Ft
kb. 10/11év (címke ki van vágva)
H&M
tüllös pamut nyári ruha nagyon szép, hibátlan állapotban, egy kis folt van a pamut anyagon....
Számlaszámom:
Jelenlegi ára: 1 600 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 14:53 .
ADOMÁK ÉS JELLEMVONÁSOK A MAGYAR SZINÉSZ-ÉLETBŐL - PEST 1858 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Kopott, foltos. Jó közepes állapotban
160p
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL A 12. KERÜLETBEN. HÉTKÖZNAP 10-14h
XA2
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 13:38 .

Esprit női karóra ES106802003 Lorro Rose , számla! - Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Hivatalos kereskedőtől, számlával
Nemesacél óraház és szíj rose arany színben Méretek: óraház 22 mm, magasság 8 mm, a nemesacél szíj 20 mm széles
Személyesen Budakeszin
Foxpost csomagautomata 750 Ft utánvét 950 Ft, GLS futárral 1500 Ft, utánvét 1600 Ft futárral
Névre szóló áfás számlával és 1 éves garanciával.
Jelenlegi ára: 13 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 12:23 .

2020. április 27., hétfő
RETRO - Hűtőtáska , Hűtő szatyor / használt UTAZÁS, KONYHA - KONYHARUHA, kockás, textil - RÉGI - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Eladó a képenke látható
- Hűtőtáska v. hűtő szatyor
erősen használt állapotú / DEKORÁCIÓNAK "retro" , régi...
- Konharuhák ( 2 x 2 db ) erősen használtak / Retro hangulathoz...
személyes átvétel Bp. II., vagy postázom
Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 10:44 .

hibás Lenovo s430 14col slim lcd-vel - Jelenlegi ára: 18 000 Ft
A képeken látható állapotban került hozzám, a tápcsatlakozót cserélték, nem kapcsol be. Nem foglalkoztam vele tovább.
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 09:44 .
Jelenlegi ára: 18 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 09:44 .
Vintage 4711 TOSCA EAU DE COLOGNE kölni -- kölnis parfümös üveg - Jelenlegi ára: 3 400 Ft
135 köbcentis klasszikus formájú TOSCA kölnis üveg.
Az üvegben lévő eredeti parfüm még kb. 1/3 rész.
A szép formájú, hibátlan üveg magassága 16, 5 cm.
Jelenlegi ára: 3 400 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 08:35 .

Chipolino Merida multifunkciós utazóágy - Graphite 2020 - Jelenlegi ára: 28 990 Ft
2019. 12. 20-tól leadott rendelések 2020. 01. 06-án kerülnek feldolgozásra.
Megértésüket köszönjük!
Színválaszték:
#8a8988
Márka:
Chipolino
Korcsoport:
Újszülött kortól
Típus:
Multifunkciós utazóágy
Chipolino Merida multifunkciós utazóágy
Több magasságban állítható oldala nagyon praktikussá teszi ezt az utazóágyat kisebb és nagyobb gyermekeknek is.
A Chipolino az egyik legismertebb és legtöbbet választott márka a babatermékek piacán. Több évtizede dolgoznak azon, hogy a baba és a szülők is minőségi, stílusos, változatos termékeket használhassanak.
Chipolino Merida multifunkciós utazóágy
Multifunkciós utazóágy, amely különlegessége, hogy oldala több fokozatban lehajtható, így a gyerek korához és a ti kényelmetekhez alakíthatjátok a fekvőhelyet.
Fekvő felülete 2 fokozatban állítható, kisebb babáknak 6 hónapos korig felső állásba, ha már nagyobb baba, és fel tud ülni akkor pedig az utazóágy aljába helyezve, egészen 15 kg-os súlyhatárig.
Nagyon egyszerűen szét- és összezárható, az utazások során tökéletes lesz. Könnyen szállítható kompakt mérete és tároló táskája segítségével, amelyben minden tartozéka elfér.
Rövid oldalán több kisebb zseb is található, amelyben elférnek az ápoláshoz használatos termékek, vagy a kicsi játékai is. Két lábát kerekekkel szerelték fel a könnyebb mozgatás érdekében, ezek fixálhatóak.
Hosszabbik oldala 3 fokozatban lenyitható cipzár segítségével, mindig a kényelemhez szabható az utazóágy, és akár babaöbölként is használható. 100%-ban megbízható anyagokból készült, amelyek könnyen tisztán tarthatóak, nedves ruhával áttörölhető.
Tartozékok:
- hordozótáska
- emelőbetét
- matrac
- tárolózsebek
Mérete kinyitva: 124x64x77 cm
Mérete összecsukva: 78x22x22 cm
Jelenlegi ára: 28 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 07:12 .

Mc Kinley barna hálózsák lepedő - Jelenlegi ára: 6 890 Ft
Mc Kinley barna hálózsák lepedő
Cikkszám: halozsaksator
Állapot: Új
Anyag: gyapjú, víztaszító. Nem fakulnak. Két hálózsák is csatlakoztatható egymáshoz.
Az irodában vagy a kanapén tévénézés, ha úgy érzi, hűvös a polár hálózsák segíthet megoldani ezt a problémát.
Utazáshoz, nyaraláshoz
Méret: 225x75cm
Súlya: 642g
EAN: 4025929579983
A kép illusztráció
Vásárlási információk:
Tisztelt Érdeklődő!
Ön jelenleg egy cég termékét böngészi. Ennek megfelelően csere nem aktuális, a számlát küldjük a termékkel!
A termékhez elérhető szállítási módokat és aktuális árakat (ez termékenként eltérő lehet) a szállítási információk fülre kattintva tekintheti meg!
Jelenlegi ára: 6 890 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 05:59 .

MK Michael Kors női táska hátizsák háti táska KEKI - Nincs postaköltség - Jelenlegi ára: 26 000 Ft
MIELŐTT VÁSÁROLSZ, KÉRLEK, HOGY OLVASD VÉGIG!!!
Eladó a képen látható táska.
Mérete: 30 x 26 x 12 cm
Anyaga: műbőr
Két rekeszes hátizsák. A nagyobb részben három zseb van, ebből az egyik cipzáras.
FONTOS!!!
A táska nincs itthon raktáron, csak rendelésre érkezik! Mivel külföldről kerül megrendelésre, ezért a szállítási idő 3-6 hét is lehet! Kérek mindenkit, hogy ennek tudatában rendeljen! Kizárólag előre utalással! Utánvét nincs! A táska árát kérném 5 napon belül elutalni, hogy minél előbb meg tudjam rendelni!
Komoly vevőknek! Ha csak rendelgetni szeretsz, de a terméket kifizetni nem annyira, és a rendelés után azonnal és véglegesen el is tűnsz, akkor kérlek, hogy ne pazaroljuk egymás idejét fölöslegesen!
Jelenlegi ára: 26 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 04:44 .

Carenar + Heliopan objektív + szűrő lencse - Jelenlegi ára: 500 Ft
A Heliopan objektív belső peremén pici lepattanás, ettől függetlenül szerintem használható. A Carenar objektív rendben van, viszont picit poros belül. A lencsén pedig egy ponton lejött a finom filmréteg.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 03:29 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 03:29 .
Németország 500 éve született Albrecht Dürer .625 ezüst 5 Márka 1971 D - Jelenlegi ára: 2 014 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!
Jelenlegi ára: 2 014 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 02:12 .

Görkorcsolya, állítható (30-33) SPARTAN STORM BLUE - Jelenlegi ára: 11 293 Ft
Spartan Storm görkorcsolya a szezon csúcsminőségű gyermek görkorcsolyája. A görkorcsolya tökéletes rögzítését 3 szintű rögzítő rendszer biztosítja. A görkorcsolya a klasszikus fűző mellett egy rögzítő csattal is ki van egészítve a boka résznél, valamint egy tépőzáras pánt biztosítja a lábfej rögzítését. Az erős műbőrből készült cipő könnyű, szilárd műanyag vázra épült, mely biztosítja a remek gördülő tulajdonságokat. A Spartan Storm görkorcsolya mérete speciális eltolható beállítással módosítható, ahol az alsó részen található gomb megnyomását követően pontosan beállítható valamelyik kijelölt méret.
Ha most nem tudná megvenni, tegye kívánságlistára, hátha egyszer akciós lesz.
Főbb technikai jellemzők: ellenálló, keményített műanyag görkorcsolya cipőhéj, alu váz. A görkorcsolya cipő külseje műbőr (1, 7 mm) és erős szövet kombinációja. A belső rész komfortos szivacsozással ellátott. A bokacsat Micro lépés regulációval felszerelt. A cipő pontos rögzítése érdekében tépőzáras lábfejpánttal, fűzővel és nyomógombos csattal is felszerelt. Kerék mérete: 64 mm és 82A keménységű. Csapágyak: ABEC 7 saját kenésű karbon csapágy. 50 kg testsúlyig használható.
Jelenlegi ára: 11 293 Ft
Az aukció vége: 2020-04-28 00:58 .

Nexon Knights 70322 - Lego - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Eladó akéepn látható készlet összeszerelve, hiánytalan. 24e az új ára.
A 2. kerületben lehet személyesen átvenni.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 23:41 .

Elegáns mosható Walbusch bársony blézer 46 48 -as NMÁ - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Nagyon szép elegáns Walbusch bársony blézer. Gombokkal záródik. 98% pamutvászon és 2% elaszthan anyagból. A bélése selyem hatású poliészter. 30 fokon mosható. 46 -os a bele írt méret, de pontosan lemértem. Hibátlan újszerű állapotú.
MÉRETEK:
Mellbőség: 2 x 61 - 64 cm -ig enged (hónalj alatt kívül mérve)
Vállszélesség: 46 cm
Derék: 2 x 57 - 59 cm -ig enged
Csípő: 2 x 62 cm alapban, de hátul középen 23 cm hosszan sliccolt, így kicsit igazodik az alkathoz
Alja szélessége: 2 x 62 cm
Ujja hossza válltól kívül mérve: 63 cm
Ujja hossza nyaktól kívül mérve: 77 cm
Ujja hossza hónalj alatt mérve: 42, 5 cm
Karöltő: 2 x 30 cm
Hossza elől: 85 cm
Hossza hátán középen: 79 cm (a gallért nem mértem bele)
Súly: 592 g
Ajánlott posta: 1590 Ft (postán maradóra)
MPL csomagautomatába: 700 Ft
MPL PostaPontig: 1135 Ft
MPL házhoz: 1245 Ft
Személyesen Óbudán vehető át.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 22:23 .

80-86-os fiú tavaszi ruhacsomag 12db - Disney, Next, C&A - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
80-86-os fiú ruhacsomag
Kisfiam saját ruhái, használtuk őket, de még jó állapotban vannak.
Repedezett minta, halvány foltok előfordulnak.
Mért adataik:
nadrágok
hossza: 40-44cm
felsők
hossza: 30-34cm
ujja hossza nyaktól: 32-35cm
További hasonló ruhacsomagok is találhatóak termékeim között!
Személyesen próbálható, átvehető Gárdonyban.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 20:28 .

Fear 3 PS3 játék - Jelenlegi ára: 2 480 Ft
Eladó Fear 3 PlayStation 3 Használt Játék!
Csomag feladások:
- Postai kiszállítás
- Futáros kiszállítás (előre utalás után vagy utánvétesen)
- Személyes átvétel: -Debrecen -Miskolc
Vásárlás előtt kérlek, érdeklődj a termékkel kapcsolatban!!
Minden terméket bélelt borítékban, biztosságosan küldünk el.
A használt játékszoftverek esetében a digitális kóddal aktiválandó tartalmak már nem részei a használt változatnak!
Jelenlegi ára: 2 480 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 19:53 .

Fiat Punto I toronybak - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Fiat Punto I toronybak ( FT12058 ). 1993-1999-es évjáratig.
Fastoriginal márkájú új alkatrész, 1 év teljes körű garanciával.
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 18:38 .

Különféle elektronikai alkatrészek, 100 - 150 db egy nyákon. 400 x 300 x 100 mm, 500 g. - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Szerelt különféle elektronikai alkatrészek nyomtatott áramköri panelon. R, C, L, tranzisztorok, csatlakozók, integrált áramkörök, nyomógombok, LED, kisteljesítményű diódák. Hátoldalán smd alkatrészek ICk, beforrasztva.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 17:22 .
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 17:22 .
The Guests Always Done rock CD - Jelenlegi ára: 750 Ft
The Guests Always Done
CD állapota: Hibátlan
Tok állapota: Képen látható
Átvehető személyesen Szegeden, illetve előre utalás után ajánlott levélként vagy MPL futárszolgálattal tudom elküldeni.
Minden termékre 14 napos visszavásárlási garanciát vállalok.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 15:29 .

Fotga 62 mm UV szűrő - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Eladó egy 62mm-es Fotga PRO-1D Slim UV szűrő.
Ultravékony 0, 5 mm-es optikai üveg
3 mm-es alacsony profilú keret.
Az ultra vékony szűrőkeretek, amelyek segítenek elkerülni a szuperszéles látószögű lencsék vignettálását.
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 14:52 .

Női karóra Toy Watch FL18AM (38 mm) - Jelenlegi ára: 66 444 Ft
EAN:
8033501913724
Gyártó:
Toy Watch
Ha szeretnél lépést tartani a legújabb divat és kiegészítő trendekkel, vásárold meg a Női karóra Toy Watch FL18AM (38 mm) -t a legjobb áron. Nem: HölgyMűködés típusa: KvarcDoboz átmérője: 38 mmÓraház Színe: LilaÓraszíj Anyaga: PolikarbonátDoboz Anyaga: PolikarbonátKristály: Ásvány Rögzítés típusa: NyomásVízállóság: 5 atmA márka doboza tartozék
Jelenlegi ára: 66 444 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 13:37 .

Baby pléd/takaró - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Baby pléd/takaró
Anyaga: polyester
Puha, meleg.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 12:22 .
Anyaga: polyester
Puha, meleg.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 12:22 .
2020. április 26., vasárnap
X-CUSE ACID 143 cm.-s snowboard X-Cuse kötéssel - Jelenlegi ára: 14 500 Ft
Eladó egy X-CUSE ACID snowboard, X-CUSE puha kötéssel, használt-normál, a képeken látható állapotú. Hossza 143 cm, szélessége 28-24 cm. Élezés, waxolás használatba vétele előtt javasolt.
Jelenlegi ára: 14 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 10:44 .
Jelenlegi ára: 14 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 10:44 .
YAMAHA RX-700 RECEIVER RÁDIÓERŐSITŐ ELADÓ - Jelenlegi ára: 34 900 Ft
YAMAHA RX-700 "NAGYTESTVÉR" RECEIVER RÁDIÓERŐSITŐ ELADÓ
2X80W
RITKA FEKETE SZIN
Jelenlegi ára: 34 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 09:46 .
2X80W
RITKA FEKETE SZIN
Jelenlegi ára: 34 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 09:46 .
Far Away Gold női parfüm 50 ml - Jelenlegi ára: 2 199 Ft
A termék eredeti, bontatlan csomagolásban van!
Előzetes egyeztetést követően Budapest területén kiviszem termékeimet, vagy előreutalás után tudom postázni.
Jelenlegi ára: 2 199 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 08:34 .

Tesla GTS 11 - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Tesla GTS 11 televíziós célműszer. Gyűjteményi darab szép megkímélt állapotban. Ritka, speciális műszer.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 07:11 .
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 07:11 .
Óceán Jáspis 50 x 35 x 7 mm 611. - Jelenlegi ára: 850 Ft
Gyönyörű jáspis medál.
Méret: a főcimben látható
Gyönyörű láncot v. medált készíthetsz belőle.
A valós eladásra felkínált kőről készítettem képet, a hátulja sima felületű.
Termékeim közt, sok szép követ és alkatrészt találsz!
Jelenlegi ára: 850 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 05:52 .

Ostyapapír Ehető fénykép Torta Decor Ostya KEREK 21 cm - Jelenlegi ára: 800 Ft
Fényképes ostyapapír, ehető fénykép
(jó minőségű, "vasatag" ostyára ételfestékkel nyomtatjuk a képet)
Nem csak cukrászoknak, hanem
otthon sütögetőknek is : )
Rövid határidővel egyedi fényképpel is el tudjuk Önnek készíteni az ostyát.
Ebben az esetben, a termék megvásárlása ( leütése ) után e-maiben küldi azt a képet, amit az ostyán viszont szeretne látni.
1-2 nap alatt megérkezhet Önhöz az egyedi tortafotója!
Nem kell rá tükörzselé, így önmagában nagyon szépen mutat.
Javaslatok, tapasztalatok:
- porcukorral jól kihabosított egyenletes vajrétegre kell rárakni a fényképes ostyát, mert erre ráragad, nem pöndörödik és nem áztatja el
- a kép szélét vajkrémmel kell díszíteni, mert ha hűtőbe kerül, ott el kezd száradni és a díszítés nélkül felpördülhet a széle
- a nedvességtől fokozottan óvni kell !!! PL: víz, tejszínhab, ...
- a kép nem mosódik el, ha nem kerül a tetejére semmi!
- a tortára a kép bármikor rárakható, ezt követően a hűtőben tárolható
- tükörzselé sem kell a tetejére, anélkül is tetszetős. A tükörzselétől pöndörödhet, felhólyagosodhat és csíkos lehet
- Tárolás :
A megérkezett ostyát száraz, hűvös helyen kell tartani , amíg a tortára nem kerül.
Ilyen helyekre rakható : száraz éléskamra, nappaliba 2 könyv közé, stb.
Ahova nem szabad rakni : párás konyha, nedves pince, hűtőszekrény.
Csomagolás :
Az ostya egy fóliahegesztővel lezárt celofán-zacsiba van (így nem érheti pára).
2-3 kartonpapír közé rakva postázzuk (így a postás nem tudja összehajtani, összetörni).
A termék személyesen is átvehető Kiskunhalason.
Ha megérkezik délelőtt 8 óráig a számlánkra a pénz vagy az utalási bizonylat az e-mailcímünkre, akkor a terméket az nap postázni Önnek (postázási napok Kedd, Szerda, Csütörtök) !
Ajánlott levélként 1-2 nap alatt megérkezik Önhöz, + elsőbbségivel 1 nap alatt.
Kérdése van, forduljon hozzám bizalommal!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 04:46 .

Millet Vertigo Roc 25 hátizsák - Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Eladó alig használt, sötétkék, Millet Vertigo Roc 25 hátizsák, túrázáshoz/mászáshoz.
Termékleírás:
A Millet Vertigo Roc 25 túrahátizsák könnyű túrákhoz, mászáshoz, hosszabb erdei sétákhoz, vagy általános utcai viseletre egyaránt tökéletes választás. A letisztult, minimalista, áramvonalas dizájn, a stílusos, élénkkék-fekete színkombináció, a nagy, cipzáras főnyílás, a praktikus cipőrekesz, a cipzáras elülső zseb, a belső zseb kulcstartóval, a belső rendezők, a túrabot tartó, a test anatómiáját figyelembe vevő ergonómikus vállpántok és a karabiner és kötél tartó hurkok a mozgás szerelmeseinek elmaradhatatlan darabjává varázsolják a táskát. A párnázott, hálós anyagszerkezetű, jól szellőző pántok magas fokú komfortérzetet nyújtanak viselőjének. Az ultrakönnyű, erős, de rugalmas, kopásálló szövetnek köszönhetően a szélsőséges időjárási körülmények közben is nyugodtan viselheted.
Jelenlegi ára: 19 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 03:29 .

Kovácsoltvas karácsonyfatalp 1. - Jelenlegi ára: 8 299 Ft
Egyedi, saját készítésű Kovácsoltvas karácsonyfatalp.
Kb. 60cm átmérőjű, a kisebb és anagyobb fákat is fixen, stabilan tartja.
Nagyon szép ajándék lehet bárkinek, szép dísze a lakásnak!
Ha egyedi elképzelése van írja meg, megoldjuk!
Nézzen körül nálam, megéri , hetente bővül a választék!
Jelenlegi ára: 8 299 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 02:11 .

Karaoke berendezés LTC Audio TV-STATION Karaoke funkcióval, Mikrofonnal - Jelenlegi ára: 19 430 Ft
Karaoke rendszer, LTC Audio TV-Station
2 db mikrofon külön hangerő szabályozókkal
3 vokál effekt: normál, robot, Mickey egér
Visszhang- és hangzás szabályozó
Zene hangerő szabályozó
Feltölthető akku
Karaoke funkcióval nem rendelkező erősítő vagy televízió ideális kiegészítője. Énekeljen kedvenc zenéjével vagy videójával a 2 vele szállított mikrofonnak köszönhetően.
Műszaki adatok:
Bemeneti csatlakozók: Jack ? HiFi jellemzők: Karaoke funkcióval, Mikrofonnal ? Kimeneti csatlakozók: RCA (sztereo) ? Méret, magasság: 40 mm ? Méret, mélység: 85 mm ? Méret, szélesség: 140 mm ? Szín: Fekete ? Súly: 145 g ? Típus: Karaoke berendezés ? Üzemi feszültség: 100 - 240 V
A termék kiszállítási ideje 4-5 munkanap.
A termék cikkszáma: #379427
Jelenlegi ára: 19 430 Ft
Az aukció vége: 2020-04-27 00:58 .

Vegyes csomag - Jelenlegi ára: 1 Ft
Vegyes csomag
Dísztányérok, tánxérok.
Kávéfőző (gumi odaégett)
Óra (hibás)
Eváeszközök.
Napszeművegek.
STB. Képek szerint.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 23:40 .
KUSTOM SIENNA PRO 65 erősítő - Jelenlegi ára: 75 000 Ft
Keveset használt, újszerű állapot.... tökéletes hangzás főleg akusztikus hangszerekhez, de akár billentyűhöz, elektromos gitárhoz is kiváló....
Jelenlegi ára: 75 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 22:22 .
Jelenlegi ára: 75 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 22:22 .
Jegyzettömb - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jegyzettömb, még nem használt. A/4 méretű.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 20:34 .
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 20:34 .
Slava karóra - Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Eladó a képen látható Slava férfi karóra. Szerkezet kifogástalanul műkődik, gyors dátumváltó is. Szíja fekete műbor, tok átmérő 37 mm.
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 19:52 .
Jelenlegi ára: 6 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 19:52 .
bőrvarrógép, jobb karos, Singer - Jelenlegi ára: 120 000 Ft
Eladó a képen látható jobb karos Singer 18-3 típusú bőrvarrógép. 220v-ról működik, jó állapotban van. Szép az öltésképe, van hozzá sima talp és több orsó is. Kérdés esetén szívesen válaszolok. Mielőtt megvennéd, érdeklődj meg van e még, mert máshol is hirdetem.
Jelenlegi ára: 120 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 18:37 .
Jelenlegi ára: 120 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 18:37 .
Mechanikus mérleg magasságmérővel - Jelenlegi ára: 28 590 Ft
Mechanikus mérleg magasságmérővel
Elnyűtt, régi mérleged már az utolsókat rúgja? Rendszeresen nyomon követnéd súlyodat a diéta alatt, és a gyerkőcök is gomba módjára nőnek?
Ez a magasságmérős mechanikus mérleg megoldja a problémád!
Kialakításának köszönhetően bár többfunkciósmégis kis helyet foglal, bárhová állíthatod, nem lesz útban.
Egyszerű, modern designnal, fekete kivitelben kapható. Krómozott széleivel minden környezetbe illik, legyen az magán, vagy nyilvános fürdőszoba, előszoba, konyha, nappali. Hagyományos, ellipszis formájú, nagyméretű skálával rendelkezik, stílusos megjelenést kölcsönözve a helyiségnek. Mérési kapacitása 1 kg-tól 160 kg-ig terjed.
Hozzá csatlakoztatható magasságmérő rúdja segítségével egyszerre követheted nyomon pl. csemetéid magasságát és súlyát. A rúd mérési tartománya 70 cm-től 190 cm-ig terjed.
Technikai információk:
Egyszerű, modern design
Krómozott szélek
Nagyméretű skála
Mérési tartomány: 70-190 cm; 1 kg-160 kg
Mérőrúd centiméter és hüvelyk (inch) skálákkal
A csomagban: mérleg, magasságmérő rúd, rögzítőtalp és csavarok
Mérleg mérete: 28. 5 x 33 x 79 cm, súlya 3 kg; a rúd magassága maximum 2 m
A termékre 12 hónap garanciát vállalunk!
Eredeti ár: 31900 Ft
Akciós ár:
28590 Ft
Jelenlegi ára: 28 590 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 17:22 .
Yokohama Geolandar SUV 215/65 R16 - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Eladó, 2db Yokohama Geolandar Suv G055 tipusú autógumi. 215/65 R16-os méretben. Csak egyben.
8, 5-9mm közötti gumimélységgel. Kitűnő állapotban.
A futár, vagy postaköltség, a vásárlót terheli.
Jelenlegi ára: 10 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 15:46 .

xx(20L) PORTUGÁL MOZAMBIK 10 ESCUDOS 1974 - Jelenlegi ára: 450 Ft
(2020. 04. )
A KÉPEN LÁTHATÓ ÉRME, KÉP SZERINTI TARTÁSBAN. ..
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 14:46 .

Lego BATMAN 70908 - Jelenlegi ára: 23 500 Ft
Lego 70908
Gyűjteményből
A képeken látható állapotban és mennyiségben
Személyesen csak a 17 kerület illetve utalás után foxpost posta megoldhato
Gondosan csomagolva +védő fólia
Jelenlegi ára: 23 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 13:34 .

Macska Cica Macska bútor Kaparófa Cicaház Kaparó 202.cm színválaszték D - Jelenlegi ára: 31 990 Ft
Eredeti gyári csomagolásban küldöm a terméket.
A méretezése a képen látható.
Jelenlegi ára: 31 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 12:22 .
A méretezése a képen látható.
Jelenlegi ára: 31 990 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 12:22 .
2020. április 25., szombat
Powerwolf - Return To Bloodred LP celós,új - Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Eredeti ! Teljesen új, celofános.
Postaköltség : postai díjszabás szerint. Csak ajánlottan postázok, simán nem.
Utánvét nincs. Csere nem érdekel.
Személyes átvétel esetén a termék leütését követő 10 napon belül át kell venni a terméket.
Postai úton történő átvétel esetén a termék leütését követő 7 napon belül kell az utalást megtenni.
A pénz beérkezése után 3 napon belül postázom a terméket.
Ha ezek a feltételek nem felelnek meg, kérlek ne üsd le a terméket, ellenkező esetben negatív értékelést adok.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 5 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 10:52 .

20 Heller 1918 - Jelenlegi ára: 159 Ft
Több tétel együttes vásárlása esetén is csak egy postaköltséggel kell számoljon.
Sima és elsőbbségi postázási módot csak saját felelősségére válasszon!
Nagyobb értékű vagy terjedelmű küldemény esetén válassza valamelyik MPL opciót!
Bármilyen kérdés esetén boldogan állunk rendelkezésére!
Jelenlegi ára: 159 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 09:46 .

Canon EOS 650 - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a címben szereplő megkímélt, szép állapotban levő fényképezőgép használatból.
Minden funkciója tökéletesen működik.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 08:34 .
Minden funkciója tökéletesen működik.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 08:34 .
LANCIA YPSILON BE Csonkállvány 7234/44 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft
LANCIA YPSILON 0000 (1996-2000) 1200 cm3 Benzin 3 ajtós
Bal Első Futómű Csonkállvány (kerékagy) eladó!
Állapot: Normál
Alvázszám:
Motorszám: 840A3000
Kivitel: ferdehátú
Szín: piros
Klíma: Manuális
Váltó: Kézi 5 fokozat
Ajtók száma: 3
Megjegyzés:
Klíma: Manuális, ABS nincs
Szállítási és fizetési feltételeink: SZEMÉLYES ÁTVÉTEL: ingyenes, munkanapokon 8: 00 - 16: 30, illetve szombaton 8: 00 - 11: 30 óráig, ettől eltérő időpontban nem lehetséges. Átvétel helye: NagycenkSTANDARD POSTAI CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 1500 Ft, ez esetben a csomag épségéért felelősséget vállalni nem tudunk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. NEM STANDARD CSOMAGKÉNT ELŐRE UTALÁS UTÁN: 2000 Ft, ez esetben a szállítás során keletkezett károkért a felelősséget mi vállaljuk. 30 kg súlyhatárig lehetséges. A pénz számlára érkezését követő 24 órán belül postázásra kerül. UTÁNVÉTTEL POSTÁZVA: 2000 Ft standardként felelősségvállalás nélkül, 2500 Ft törékenyként felelősségvállalással. MÁS FUTÁRSZOLGÁLAT ELŐRE UTALÁSSAL VAGY UTÁNVÉTTEL: Túlméretes csomag esetén: ára szállítási cím, súly és méret függvényében, erről célszerű kollégáinkat kérdezni, nagyságrendileg 5000 Ft-tól.
Mielőtt licitálsz, kérlek olvasd el az alábbiakat!
Vásárlás után érkezik majd egy automatikus vásárlásértesítő a vaterától. Fontos, hogy ne töröld ki, mert megtalálsz benne minden információt az áru átvételével kapcsolatban. (név, cím, bankszámlaszám, stb. )
Szeretnénk kérni, hogy a vásárlás előtt mérlegeld, hogy valóban szükséged van-e a termékre, ki tudod-e fizetni 7 napon belül, s csak ezek után üsd le a terméket. Ha a leütéstől számított 7 napon belül a kapcsolatfelvétel és a fizetés nem történik meg, negatív értékelést kell adnunk.
Alkatrészeink kipróbált termékek, azokra postázástól számított 1 hét beépítési garanciát vállalunk. Amennyiben nem rendeltetésszerűen működik, a terméket cserélni tudjuk. Amennyiben az autónak nem a leütött termék a hibája, vagy autójához nem passzol, azt visszavásárolni nem áll módunkban, ezért javasoljuk, hogy mielőtt a terméket leütöd, egyeztessél kollégáinkkal. Bármilyen kérdésre, érdeklődésre szívesen válaszolunk, elkerülendő a félreértéseket. Alkatrészeink nem felújított, hanem gyári használt termékek. A garancia minden esetben csak az alkatrész árára vonatkozik, szállítási, beszerelési és egyéb költségekre nem. Leütés előtt feltétlenül tekintse meg szállítási és fizetési feltételeinket. Minden alkatrészt megjelölünk, ha a jelölés sérül vagy az alkatrész sérül, nem áll módunkban visszavásárolni.
Hengerfejeink nem síkolt, felújított hengerfejek, nyomáspróbázva nem voltak.
Motorvezérlő elektronikára semminemű garanciát vállalni nem tudunk.
Ha egyéb más alkatrészt kíván vásárolni, azt minden aukciónk keretében a kérdések rovatban megkérdezheti és új aukció keretében megvásárolhatja. A feltett kérdésekre igyekszünk 24 órán belül válaszolni.
Kérjük, akkor vásárolj nálunk, ha a fentieket el tudod fogadni!
Köszönettel: gigabonto
Jelenlegi ára: 7 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 07:11 .

Fagyöngy 25 x 12 mm, 6 db - Jelenlegi ára: 180 Ft
Fa rondell
Igényes , időtálló ékszerek készítéséhez ajánlom.
Méret: 25 x 12 mm, 6 db.
Mindig a képen látható színt kínálom eladásra!
Ezt a terméket csak postánmaradóként tudom küldeni!!
Jelenlegi ára: 180 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 05:58 .

SPS 70640 Varga Miklós Band - Európa / Átkozott szó - Jelenlegi ára: 100 Ft
Ez 1 kislemez (SP/EP), 7"-os (17 cm), 45 rpm
Made in Hungary
A lemez állapotát szemrevételezéssel próbáltam megállapítani, minden lemezt végighallgatni nem áll módomban.
A minősítés a nemzetközi kereskedelmi szabvány alapján történt:
https: //hu. wikipedia. org/wiki/Hanglemezek_%C3%A1llapot%C3%A1nak_oszt%C3%A1lyoz%C3%A1s%C3%A1ra_haszn%C3%A1lt_jel%C3%B6l%C3%A9sek_list%C3%A1ja
A lemezek, kazetták a legkülönbözőbb helyekről érkeznek hozzám, lakásból, padlásról, pincéből, spájzból. Lehet köztük dohos, dohányos, stb.
Az értékesebb lemezek esetében ezt megpróbálom feltüntetni, de kínálatomban igen ritkán fordul elő különösebben értékes lemez.
A borítókon szemmel látható elváltozások, foltok és firkák a feltöltött képeken láthatóak.
Kazetták minden esetben "teszteletlen"-ként kerülnek feltöltésre.
A termékek tisztításra szorulhatnak.
Postázás az utalás beérkezést követő 1 héten belül várható.
Kérem, csak abban az esetben vásároljon tőlem, ha a fentieket elfogadja.
A vatera az aukció zárását követő 30. nap után a tranzakciót sikeresnek ítéli és a jutalékot levonja.
Amennyiben a 20. napig a vevő nem jelentkezik, negatív értékelést adok és az aukciót újraindítom.
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 04:40 .

SKODA FABIA 1 2004.08-2008.03 /6Y/ Visszapillantó tükör bal, manuális, domború tükörlap... - Jelenlegi ára: 7
SKODA FABIA 1 2004. 08-2008. 03 /6Y/ Visszapillantó tükör bal, manuális, domború tükörlappal, fényezhető borítással Utángyártott alkatrész 332-0026
Jelenlegi ára: 7 168 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 03:22 .
Jelenlegi ára: 7 168 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 03:22 .
Jaguar Nikko Striling Gold Crown 4x32 vadász céltávcső (Wide Angle) - Jelenlegi ára: 17 000 Ft
Tisztelt Érdeklődők!
Jelen aukció tárgya a képeken látható vadász távcső. Rendben működik. Bajortüskés szálkereszt.
Általános tudnivalók
Számlaképes vagyok, kérem, hogy számla kiállítás iránti igényét legkésőbb a kapcsolatfelvételkor jelezze. ÁFA szempontból AM vagyok.
Amennyiben az aukció tárgya műszaki eszköz és annak nincs jelzett hibája, akkor próbára vételi lehetőséget biztosítok mely során kipróbálhatja a terméket és ha nem elégedett azzal visszafizetem az árát.
Licitet főszabály szerint nem törlök,
A helyszínen alkudozás negatív értékelést jelent automatikusan (és üzlet sem lesz),
Kapcsolatfelvételre 8 nap, átvételre max 15 nap van, ha ez bármilyen okból elmarad, automatikusan negatív értékelés és a terméket újraindítom,
Minden egyes rendelés esetén kérem, hogy emailben keressenek meg a postázás/átvétel egyeztetése érdekében. Kérem tehát, hogy a vevő kezdeményezze a kapcsolatfelvételt. Amennyiben az email nem megoldható, a telefon is megteszi, de ez esetben hosszabb visszajelzési idő is előfordulhat.
Mindenről adok nyugtát
Az általam eladott műszaki termékek és játékok eladás időpontjában fennálló a leírásban kifejtett működőképességére visszavásárlási garanciát vállalok (a garancia nem terjed ki a termék leírásában jelzett esetleges hibák és ajándék játékok esetére). Lotok esetén a visszavásárlási garancia darabszám arányos.
Postázás
Több termék összevárására van mód, együttes postázás lehetséges
A postázás mindenkori postai díjszabás alapján történik, ezen belül: DPD/Foxpost/vaterafutár általában nem, csak kivételes esetben, egyedi egyeztetés alapján lehetséges,
o Ha valamely termék közepes méretű ajánlott postakész borítékba befér, lehetséges a postán maradóra címzés
o Mindenkori postai díjszabás szerint lehetséges a csomagautomatára címzés (Ehhez kérem megadni az automata címét, email címet és telefonszámot),
A postázásra főszabály szerint minden héten pénteken kerül sor. Amely termékek vételára csütörtök délutánig beérkezik, azt tudom pénteken postázni. A pénteki postázástól való eltérés indokolt esetben lehetséges, de felárral járhat. Ha valakinek sürgősségre van igénye kérem, hogy már a rendelés visszaigazolásakor jelezze.
Személyes átvétel
A termékek személyes átvételére általában hetente egy alkalommal (pénteken) a 13. kerületben, vagy a Budapest 13. kerület -Érd vonalon van mód. Az eltérő átvételi hely és időpont felárat eredményezhet,
35 000, -Ft. feletti összértékű rendelés esetén Budapest területén belül lehetséges az ingyenes házhozszállítás,
10 000, -Ft. feletti vásárlás esetén lehetséges a 13. kerülettől eltérő átadási hely, (benzin) költségtérítés mellett (csak Budapest vagy Érd területén belül),
Általában több aukcióm fut egyszerre, kérem tekintsék meg a további aukciókat,
Kérem ezeket figyelembe véve licitálni.
Jó licitálást!
Jelenlegi ára: 17 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 01:34 .

1 db next csíkos rugdalózó 0-1 hó (56-os)KH(2590) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció tárgya:
Csak a gyönyörű next csíkos, pöttyös rugdalózó
A rugdalózó
- mérete: 0-1 hónap; 56 cm; 4, 5 kg (56-os)
- csíkos, pöttyös, pamut anyagú
- ujjának a vége visszahajtható, így a baba keze nem fog fázik, s nem fogja kikarmolni sem magát
- nyaktól a jobb bokáig hét patenttal záródik
2012-es kollekció
A kép katalóguskép!
Az aukcióban eladásra kínált termék a katalóguskép középső részén látható!
A termék állapota:
Keveset használt
A termék hibája:
A rugdalózó
- anyaga már nem olyan, mint az ÚJnak!
- ujjai végén lévő passzé kissé kopottas!
A termék + méretei:
Ülep hossza (válltól ülepig): cm
Talphossz: cm
Talpszélesség: cm
A termék súlya:
g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-26 00:37 .

The Love Collection - 3 lemezes válogatás csomag - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eredeti , nem másolt , szép állapotú válogatás cd magángyűjteményből.
(1597)
The Love Collection
- 1. A Time for Living
- 2. Do you belive in Love
- 4. Celebrate this Love
A kapcsolatfelvételt email-ben kérem , a telefont nagyon ritkán tudom használni !
Személyes átvétel kizárólag a lakcímemen Gyálon, előre egyeztetett időpontban , hétköznap 18. 00 után , hétvégén pedig 12. 00 után , ettől eltérni NEM áll módomban !
Kizárólag ajánlottan postázok!
Utánvéttel nem küldök semmit és minden esetben a banki jóváírást követően postázok hetente kétszer, bemásolt banki igazolást nem fogadok el!
A postázás hétfő és szerdai napon történik.
Ez úgy néz ki, hogy a hétfő-kedd banki zárásig beérkező utalásokat kedden este csomagolom és szerdán adom fel, a szerda-csütörtök-pénteki utalásokat pedig a hétvégén csomagolom és hétfőn adom fel.
Minden beérkezett utalást értékeléssel jelzem, ezért külön emailt nem tudok írni, de az értékelés szövegében minden fontos információ megtalálható!
A postaköltség mindig az aktuális postai díjak szerint történik, ez megtalálható a szállítási opciók fül alatt.
Természetesen több termék együttes vásárlása esetén a postaköltség változhat, erről kérem egyeztessünk a félreértések elkerülése miatt még a licitálás előtt!
Minden jogdíjas termékem eredeti és minden általam eladott áruról nyugtát, számlát adok!
Remélem , hogy mindennel elégedett leszel (lesz) és máskor is kötünk sikeres üzletet !
Üdvözlettel :
vaterabolt
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 23:40 .

tartály,1000 literes tartály,ibc,műanyag tartály,víz,esővíz tároló - Jelenlegi ára: 17 500 Ft
Üdvözlöm eladóak a fotón látható tartályok fekete és fehér színben. Fém és műanyag raklapon. LOCSOLÁSRA MOST SZEREZZE BE ne nyáron mikor kevés csapadék esik!! A tartályok felhasználhatóak: öntözővíz, esővíz, vegyszer, permet, szennyvíz tárolására.
Szállítás normál távolságon belül megoldható megbeszélt áron ez ügyben érdeklődjön. De természetessen legkedvezőbb önnek ha saját maga jön érte!
Jelenlegi ára: 17 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 22:22 .

Lego Technic 8838 Shock Bike átalakított, modernizált változat. - Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Szerintem a Lego designerei is ilyenre álmodták meg anno, csak a pénzügyesek a kezükre csaptak.. : D
Viccet félretéve, szépen sikerült darab, minden Technic motoros gyűjteményben jól mutat.
A felnikre lassan ráfér egy fehérítés, de tan színben is illenek a motor karakteréhez.
Posta, DPD költség 1590- Ft
Jelenlegi ára: 4 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 20:37 .

0Z598 Gombos Miklós réz csengő 10 cm - Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Szép állapotú réz csengő. Szép, élénk hangja van.
Fogóján felirat:
NÁNDORFEHÉRVÁR 1456
GOMBOS MIKLÓS HARANGÖNTÖDE ŐRBOTTYÁN
Szélesség: 7 cmMagasság: 10 cmSúly: 0. 21 kgBemutatkozás
Gombos Miklós harangöntő mester, 1953-ban Budapesten született. Régi magyarországi harangöntő család tagja. Elődök, Szlezák László Magyarország aranykoszorús harangöntője, aki száz fős üzemet működtetett Budapesten 1953-ig.
Az Ő tiszteletére jött létre, a Szlezák László Harang Alapítvány.
Édesapja, Gombos Lajos vitte tovább a mesterséget, jelenleg fia, Miklós folytatja. Felesége pedagógus, egy fiúgyermekük van. Hagyományos harangok, harangjátékok, különleges harangtartó és elektromosítható lengőszerkezetek készítésével, helyszíni szerelésével foglalkozik.
Számos harangot készített hazai területre, valamint külföldre:
Oroszországba
Ukrajnába
Romániába
Kamerunba
a Mánusz szigetekre.
Izraelbe
Ausztriába
Németországba
Olaszországba (Vatikán)
Tanzániába
Ausztráliába
Szlovákiába
Az 1992-es világkiállításra Sevillában, a Makovecz Imre építőművész által tervezett magyar pavilonba is ő készítette a 14 harangból álló, kibővített oktáv hangterjedelmű bronz harangjátékot.
Forrás: http: //www. harangontes. hu/index. php? page=tv&id=1
Termékeim között több csengő található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Jelenlegi ára: 7 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 19:52 .

Hatalmas üveg lámpabúra / többféle, darabonként - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
1904/190613
Árcsökkentésről tájékoztatást olvashatsz az I+ oldalamon (a nevem melletti narancs körre kattintva)
KÉRLEK, MIELÖTT KÉRDEZEL, GONDOSAN OLVASD EL A TERMÉKLEÍRÁST! KÖSZÖNÖM
HA KÉRDEZEL, ÉS ÉN VÁLASZOLOK, AKKOR KÉRLEK TISZTELJ MEG AZZAL, HOGY JELZED A TOVÁBBI SZÁNDÉKAIDAT A TERMÉKKEL
Átmérő / magasság /felfogató
1: 26/21/4, 3
2: 23/23/4, 3
3: 28/23/4, 3
4: 30/16/4
Szerelékkel is kérhető, felárral. Erről előre egyeztetni szükséges
FONTOS:
Vásárlás után a Vaterán keresztül értesítő levelet küldök, (Jutka46 eladó vásárlásoddal kapcsolatos üzenete: ) amelyben az utaláshoz szükséges összes adat, és az átvételi hely címe is szerepel.
KÉREM FIGYELMESEN OLVASD EL A VATERÁTÓL KAPOTT MINDKÉT !!! LEVELET
ÉS:
A licitálásoddal elfogadtad a felhasználási feltételeket. A Polgári törvénykönyv 211. § -a alapján ajánlatodhoz kötve vagy.
E szerint, az általad megvett terméket/szolgáltatást köteles vagy az eladótól átvenni!
Személyes átvétel esetén garancia keretében nincs vételkényszer, amennyiben a termék a leirásnak nem felel meg (más a színe, mérete, állapota)
Személyes átvétel időpont egyeztetéssel: Óbudán, az Eurocenter közelében.
Idő hiányában sehová nem tudom elvinni, de szívesen postázom, ha lehetséges a mérete vagy a súlya miatt.
Erről előre egyeztetni szükséges. (Postai díjról tanácsos licitálás előtt érdeklődni)
Kérem a nyertes vásárlót, hogy 3 napon belül jelentkezzen, és egy héten belül vegye át a terméket, vagy utaljon.
Legkésőbb a tizedik napon további figyelmeztetés, levelezgetés, telefonálgatás nélkül
semmisnek tekintem az ajánlatot, és újra eladásra bocsájtom a terméket.
Kérlek tekintsd meg a többi eladó árumat is!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 18:40 .

2 db eredeti Mattel Barbie baba ruhával, kiegészítőkkel csomagban - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
2 db Barbie baba csomagban. A babák jó állapotúak, de néhány haja vagy ruhája ápolásra szorul.
2. Csavaros térdű, szőke Barbie lila ruhában. Ruha mosásra szorul, de eredeti Mattel. - 1800 Ft
6. Kisfekete, apró minás ruhás, eredeti Mattel ruha, kistáskával. - 2200 Ft
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 17:22 .

Bizsu Csomag Vegyesen (3) - Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Ajánlom szíves figyelmükbe a képeken látható Vegyes Bizsu Csomag.
Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 16:11 .
Jelenlegi ára: 1 350 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 16:11 .
Festmény Reinhardt - Jelenlegi ára: 149 000 Ft
Festmény Reinhardt, Reinhardt István: Téli Balaton című festmény eladó, a mérete 55x95 cm. A zsűriszám: RI 113. Az ára: 149000, -Ft.
Jelenlegi ára: 149 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 14:58 .
Jelenlegi ára: 149 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 14:58 .
ÚJ!! CUSHION WALK MEMÓRIAHABOS pillekönnyű sportos női cipő 38-as SZÉLES lábfejre! - Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Új, kifogástalan, bolti állapotú Cushion Walk memóriahabos pillekönnyű sportos női cipő , hajlékony talppal, széles lábfejre.
Beleírt mérete: UK 5E
Belső talphossz: 24. 2cm
Ha időd engedi, nézd meg a többi termékemet is, nem fogsz csalódni : )
Jelenlegi ára: 3 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 13:40 .

Super-Bikes Riding Challenge Ps2 Playstation 2 eredeti játék konzol game - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Eladó a képen látható Super-Bikes Riding Challenge
Playstation 2 játék!
Tökéletesen működik!
Tok: 5/4
Lemez: 5/4
Füzet: 5/4 és egy esetben nincs
Az általam értékesítésre kínált konzolok, konzol játékok és kiegészítőik mind tesztelt és működőképes állapotban kerülnek eladásra. Minden esetben részletesen leírom, hogy milyen állapotúak. Értékeléseim alátámasztják, hogy minden esetben a vásárlóim érdekeit előrehelyezve a lehető legjobb minőségű termékeket kínálom eladásra. A szállítás és garancia menüpontban részletes felvilágosítást kapnak a garancia menetéről. Fizetési lehetségek közül is ott találnak pontos információkat.
Megnyert aukciót követően a Vatera által üzenetet kapnak majd. Az fogja tartalmazni a vásárláshoz tartozó összes információt az előre utaláshoz a számlaszámot ás a pontos végösszeget. FELHÍVOM FIGYELMÜKET ARRA IS, hogy több tétel vásárlása esetén a postaköltség nem adódik össze! Ilyen esetben kérjenek tőlem pontos postaköltséget!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 10:40 .

2020. április 24., péntek
Horgász damyl - Jelenlegi ára: 500 Ft
Horgász damyl régi márkás ami a képen van
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 10:37 .
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 10:37 .
Nike Capri V Lea tépőzáras sportcipő 28,5-es - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Nike Capri V Lea tépőzáras sportcipő masszív állapotban, orrkopással eladó!
28, 5-es uk11, us11, 5 és bő 17, 5cm bth.
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 09:52 .

Ásvány karkötő(ZAL-R44988) - Jelenlegi ára: 8 100 Ft
Modern stílusú, ametiszt kővel készített ásvány karkötő. A csiszolt kövek átmérője kb: 7cm.
Személyes átvétel:
Budapesten
továbbá: Dunaújvárosban, Székesfehérváron, Kecskeméten, Szombathelyen,
Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden, Győrben.
!!! Figyelem Akció!!!!
50. 000 Ft feletti vásárlás esetén a szállítási költséget átvállaljuk!!!
Kérem nézze meg többi termékünket is!
Ékszer, óra, porcelán, festmény között is válogathat!
További jó licitálást,
Sikeres Vaterázást kívánunk!
Jelenlegi ára: 8 100 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 08:34 .

Opel Meriva B 2009- - kombi csavarhúzó - Jelenlegi ára: 1 107 Ft
kombi csavarhúzó (6651539)
6651539
azonosítószám tartomány:
Frontera A
(C) NV525826-SV706795
---
Opel
Opel Meriva B 2009. 09. 01-2014. 06. 30 (OPEMer B/1)
Használt - bontott cikk!
Jelenlegi ára: 1 107 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 07:22 .

Lelkes András : "Hegyoldal" - Jelenlegi ára: 28 000 Ft
(FK1952)
Cégünk Magyarország egyik legnagyobb kínálatú internetes festménykereskedését üzemelteti.
Ezernél is több festményt illetve képet kínál a galériánk folyamatosan.
-----------------------------------------------------------------------
Minden darabot gondosan megtisztítunk, az összes keretet felújíttatjuk, képeinket újra kereteztetjük.
Képeink azonnal ajándékba adható illetve falra akasztható állapotban vannak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Minden kép eredetiségére a kínálatunkban élettartam- és pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.

Nyugodtan rendeljen postai úton is, csomagolásunkat rendkívül körültekintő és precíz csapat végzi.
Minden galériánkban vásárolt kép után számlát, igény esetén garancialevelet állítunk ki.
Kérem nézze meg a további hatalmas festménykínálatunkat.
A kép mérete: 39 x 52 cm keret nélkül. Készült: Akvarell, Papír
A kép Lelkes András (Kőszeg, 1943) alkotása. Jelezve Lent "Kőle la (krétával)"
A festmény jó állapotban van. Keret: ÉpA festmény hátoldalán a Képcsarnokvállalat raglapja található.
További alkotásokat tekinthet meg a művésztől ide kattintva!
Termékeim között több képcsarnokos festmény található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Szállítás
Termékeinket az MPL futárszolgálattal küldjük! Terjedelmes tárgyaink szállításában külön díjazás mellett tudunk segíteni! Szállítási módok az alábbiak szerint alakulnak
Személyes átvétel Budapest IX.
Személyes átvétel Szeged
MPL csomag előre utalással
MPL csomag utánvét
Fizetés
A vételár és szállítási költség kiegyenlítésére az alábbi lehetőségeket biztosítjuk
Személyes átvételkor készpénzben
Banki átutalás
Utánvét
Paypal (MasterCard, Visa)
Szállítási, átvételi idő
A termék vásárlását követően a szállítási, kézhez vételi idő az alábbiak szerint alakul belföldön
Személyes átvétel
1-5 munkanap
MPL csomag előre utalással
2-3 munkanap
MPL csomag utánvét
1-3 munkanap
Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II.
Festő. 1968-ban végzett a budapesti Iparművészeti Főiskolán, ahol Gerzson Pál és Eigel István tanítványa volt. Egyéni (Fészek Klub, Kecskemét, Kiskunhalas, Szolnok, Szekszárd, Kaposvár) és kollektív (Pataky Galéria) tárlatokon szerepelt. 1973-76 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Főként akvarellezéssel foglalkozik. Festői szemléletét a valóság lírai átadása jellemzi. (MÉ, S. Szabó Katalin)Magyar festők és grafikusok adattára
1968-ban nyert diplomát az Iparművészeti Főiskolán Gerzson Pál és Eigel István növendékeként. Csoportos bemutatók mellett 1970-ben és 1976-ban a Csepel Galériában, 1972-ben a Ferencvárosi Galériában volt önálló tárlata. 1937-ban Derkovits-ösztöndíjban részesült. - Főként vízfestménnyel foglalkozik; festői szemléletét a valóság lírai átírása jellemzi. - Irod.: P. Sz. T.: Művész életrajzok, Bp. 1985. Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona I-II. Műgyűjtők és kereskedők kézikönyve
Festő. A budapesti Iparművészeti Főiskolán Gerzson Pál és Eigel István növendéke volt. Több fővárosi és vidéki tárlaton szerepelt. 1973-ban Derkovits-ösztöndíjban részesült. Főként akvarellezéssel foglalkozik. Festői szemléletét a valóság lírai átírása jellemzi. (MÉ)Művész életrajzok kortárs magyar képzőművészek
1968-ban nyert diplomát az Iparművészeti Főiskolán Gerzson Pál és Eigel István növendékeként. Csoportos bemutatók mellett 1970-ben és 1976-ban a Csepel Galériában, 1972-ben a Ferencvárosi Pincetárlat helyiségében, 1975-ben a Józsefvárosi Galériában, 1977-ben Veszprémben, 1978-ban Nyírbátorban, 1980-ban Csurgón volt önálló tárlata. 1973-ban Derkovits-ösztöndíjban részesült. - Főként akvarellel foglalkozik; festői szemléletét valóságközelség, a látottak lírai átírása jellemzi.
A termékről további nagy felbontású képek!
( tájkép virág tanya virágos erdő táj kép tanyasi tanyaház tanya ház virágok képcsarnokos festmény képcsarnokos kép Képcsarnok Vállalat Képcsarnokvállalat kép csarnok )
Jelenlegi ára: 28 000 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 05:40 .

Vadonatúj! Dieffe GP Satus (kerékpár csomagtartóra szerelhető, hátsó) kerékpáros gyerekülés - Jelenlegi ára: 9 800 Ft
Vadonatúj!
Számlát, garanciát adok!
Dieffe GP Satus (Kerékpár csomagtartóra szerelhető) hátsó gyerekülés
- Mosható üléspárnával, tisztítható
- Az ülés megfelel az európai szabványnak EN 14344.
- Méretek: 35cm x 40cm x 80cm
- Súly: 2, 80 kg
- Maximális teherbírás: 22kg
- TÜV által ellenőrzött
Jelenlegi ára: 9 800 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 04:40 .

Retro olasz 4 színű toll - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó
a képeken látható retro olasz 4 színű toll. Fotók szerint.
Postázás tekintetében rugalmas vagyok, akár csomagautomata is szóba jöhet.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 03:34 .

2SA1943 + 2SC5200 PNP+NPN tranzisztor pár TOSHIBA 230V 15A 150W erősítő végfok audio - Jelenlegi ára: 900 Ft
150W disszipációjú végfok tranzosztor pár 230V 15A határértékekkel igényes kivitelű nagy teljesítményű végerősítőkbe. A PNP és NPN tranzisztorok párban eladók, ami azt jelenti, hogy ha egy darabot jelöl be a rendeléskor akkor egy párat fog kapni 900 forintért.
Garanciát nem tudok biztosítani rá, ez az árban is tükröződik.
Több termék vásárlása esetén egybe csomagolom őket, ne törődjön azzal, hogy a Vatera minden darabra külön postaköltséget számol!! Csak egy postaköltséget kell fizetni, amit a legnagyobb méretű vásárolt tétel határoz meg.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 02:11 .

Xiaomi Redmi PRO ütésálló karcálló kijelzővédő védő üveg üvegfólia 9H keménység - Jelenlegi ára: 480 Ft
Minden igényt kielégítő, víztiszta üvegfólia!
Egy plusz védelem a telefonunk legfontosabb alkotóeleme érdekében!
Tökéletesen illeszkedik, karc és ütésálló.. fel sem tűnik, hogy rajta van, ám de mégis a nap minden percében a mi javunkra dolgozik!
Kattints az alábbi képre további üvegfóliákért!
Egyéb lehetőségekről érdeklődj bátran!
Üveglapok, érintőpanelek; ragasztók, szerszámok; tartozékok és kiegészítők; ill. egyéb termékek kaphatóak ugyanitt NÉZZ SZÉT A TÖBBI TERMÉKEM KÖZT IS!
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2020-04-25 00:40 .
Zsaru pánikban (DVD) - Jelenlegi ára: 700 Ft
Eladó a képeken látható DVD. A lemez(ek) nagyon jó állapotban van(nak).
TERMÉSZETESEN EREDETI!
Gyűjtemény felszámolásából
Nyelvet, feliratot illetően mindig a DVD hátulján levő info a mérvadó.
Egyéb infó: fotók szerint
Jelenlegi ára: 700 Ft
Az aukció vége: 2020-04-24 23:43 .

Disney Mickey ujjatlan baba hálózsák 1 TOG - Jelenlegi ára: 3 790 Ft
Disney Mickey ujjatlan baba hálózsák 1 TOG Eredeti Disney termék Mickey mintával nyom...
Disney Mickey ujjatlan baba hálózsák 1 TOG Eredeti Disney termék Mickey mintával nyomott, ujjatlan, vállon patentos, oldalt cipzáros baba pamut hálózsák. Minőségi magyar termék Anyaga: 100% Pamut Minőség: I. osztály Gyártó: Andrea Kft., Magyarország, EU A táblázat segít önnek kiválasztani a megfelelő hálózsákot időjárástól és hőmérséklettől függően.
Jelenlegi ára: 3 790 Ft
Az aukció vége: 2020-04-24 22:28 .

1.8m USB2.0 Panasonic 8pin fényképezőgép kábel - Jelenlegi ára: 1 333 Ft
vadonat új, raktárról azonnal, garival
Nincs minár
Az alábbi típusokkal kompatibilis:
K1HA08AD0001 K1HA08AD0002 K1HA08AD0003
K1HA08CD0001 K1HA08CD0002 K1HA08CD0004 K1HA08CD0007
K1HA08CD0008 K1HA08CD0013 K1HA08CD0019 K1HA08CD0023
K1HB08CD0004
K1HY08YY0015 K1HY08YY0017 K1HY08YY0019 K1HY08YY0023
K1HY08YY0025 K1HY08YY0030 K1HY08YY0031 K1HY08YY0032
K1HY08YY0033
DMW-USBC1
Az alábbi készülékekkel kompatibilis(a típusok tájékoztató jellegűek, amennyiben nem biztos hogy ez való hozzá vásárlás előtt írja meg készülékének pontos típusát és leellenőrizzük a kompatibilitást.. )
LUMIX DMC-3D1 3D1E 3D1E-K 3D1EGC 3D1GK 3D1K 3D1P
LUMIX DMC-F2 F2EB F2EE F2EF F2EG F2EP F2GC F2GF F2GK F2GN F2K F2P F2PC F2PR F2PU F2S F3 F3EB F3EE F3EF F3EG F3EP F3GC F3GF F3GK F3GN F3GT F3K F3P F3PC F3PR F3PU F3S F4 F4EB F4EE F4EG F4EP F4GK F5 F5EB F5EB-K F5EB-P F5EB-S F5GK F5K F5P F5PC F5PU F5S
LUMIX DMC-FH1 FH1A FH1D FH1GC FH1GD FH1GF FH1GK FH1GN FH1GT FH1K FH1P FH1PC FH1PR FH1PU FH1S FH2 FH2A FH2GA FH2GC FH2GD FH2GF FH2GH FH2GK FH2GN FH2GT FH2K FH2N FH2P FH2PC FH2PR FH2PU FH2R FH2S FH3 FH3A FH3D FH3GC FH3GD FH3GF FH3GK FH3GN FH3GT FH3K FH3P FH3PC FH3PU FH3R FH3S FH4 FH4GK FH4K FH4P FH4S FH5 FH5GA FH5GC FH5GD FH5GF FH5GK FH5GM FH5GN FH5GT FH5K FH5N FH5P FH5PC FH5PR FH5PU FH5S FH5V FH6 FH6A FH6GA FH6GC FH6GD FH6GF FH6GK FH6GN FH6GT FH6K FH6P FH6PC FH6PU FH6S FH6Y FH7 FH7GA FH7GC FH7GD FH7GF FH7GH FH7GK FH7GN FH7GT FH7K FH7P FH7PC FH7PU FH8 FH8GA FH8GC FH8GF FH8GK FH8GN FH8K FH8N FH8P FH8PC FH8PU FH8R FH8S FH8V FH10 FH10GK FH10K FH10P FH10PC FH10PU FH10S FH10V FH20 FH20A FH20GC FH20GD FH20GF FH20GK FH20GN FH20GT FH20K FH20P FH20PC FH20PR FH20PU FH20R FH20S FH22 FH22GC FH22GF FH22GK FH22GN FH22K FH22P FH22PC FH22PU FH22R FH22S FH24 FH24GK FH24K FH24P FH25A FH25GA FH25GC FH25GF FH25GH FH25GK FH25GN FH25GT FH25K FH25P FH25PC FH25PR FH25PU FH25R FH25S FH25V FH27 FH27DP FH27GA FH27GC FH27GF FH27GK FH27GN FH27K FH27P FH27PC FH27PR FH27PU FH27R FH27S
LUMIX DMC-FP1 FP1A FP1D FP1EB FP1EB-A FP1EB-D FP1EB-K FP1EB-P FP1EE FP1EF FP1EG FP1EP FP1G FP1GC FP1GD FP1GF FP1GH FP1GK FP1GN FP1GT FP1H FP1K FP1P FP1PC FP1PR FP1PU FP1R FP1S FP2 FP2EB FP2EE FP2GF FP2GH FP2GK FP2P FP2PC FP2PR FP2PU FP2R FP3 FP3A FP3EB FP3EE FP3EG FP3EP FP3GC FP3GF FP3GH FP3GK FP3GN FP3GT FP3K FP3P FP3PC FP3PU FP3S FP5 FP5A FP5EB FP5EE FP5EG FP5G FP5GA FP5GC FP5GF FP5GK FP5GT FP5K FP5P FP5PC FP5PR FP5PU FP5S FP7 FP7A FP7D FP7EE FP7EG FP7EP FP7GA FP7GC FP7GF FP7GK FP7GT FP7K FP7N FP7P FP7PC FP7PR FP7PU FP7R FP7S FP8 FP8A FP8EB FP8EE FP8EF FP8EG FP8EP FP8G FP8GC FP8GD FP8GH FP8GK FP8GN FP8GT FP8K FP8N FP8P FP8PC FP8PU FP8R FP8S FP8V
LUMIX DMC-FS1 FS1GK FS2 FS2GK FS3 FS3A FS3E FS3EB FS3EE FS3EF FS3EG FS3GC FS3GD FS3GJ FS3GK FS3GN FS3GT FS3P FS3PC FS3PL FS3PR FS3S FS4 FS4EB FS4EE FS4EF FS4EG FS4EP FS4GC FS4GJ FS4GK FS4GN FS4GH FS4P FS4PC FS4PR FS4PU FS5 FS5E FS5EB FS5EE FS5EF FS5EG FS5GC FS5GJ FS5GK FS5GN FS5GT FS5K FS5P FS5PC FS5PL FS5PR FS5R FS5S FS6 FS6A FS6EB FS6EB-A FS6EB-K FS6EB-S FS6EB-R FS6EB-P FS6EE FS6EF FS6EG FS6EP FS6GC FS6GJ FS6GK FS6GN FS6GT FS6K FS6P FS6PC FS6PR FS6PU FS6R FS6S FS7 FS7A FS7G FS7K FS7P FS7R FS7S FS7EB FS7EB-K FS7EB-S FS7EB-P FS7PC FS7EE FS7EF FS7EG FS7EP FS7GC FS7GD FS7GJ FS7GK FS7GN FS7GT FS7P FS7PC FS7PR FS7PU FS8 FS8EB FS8EG FS8GK FS8P FS9 FS9EB FS9EE FS9EG FS9EP FS9GK FS10 FS10A FS10D FS10EB FS10EE FS10EF FS10EG FS10EP FS10GK FS10K FS10P FS10S FS11 FS11A FS11EB FS11EE FS11EF FS11EG FS11EP FS11GK FS11K FS11P FS11R FS11S FS12 FS12EB FS12EE FS12EG FS12EP FS12GC FS12GJ FS12GK FS12GN FS12GT FS12P FS12PC FS12PR FS12PU FS14 FS14EB FS14EE FS14EG FS14EP FS14GK FS14K FS14R FS15 FS15A FS15EB FS15EB-A FS15EB-K FS15EB-S FS15EE FS15EF FS15EG FS15EP FS15GC FS15GJ FS15GK FS15GN FS15GT FS15K FS15P FS15PC FS15PR FS15PU FS15S FS16 FS16A FS16EB FS16EE FS16EF FS16EG FS16EP FS16GK FS16K FS16P FS16R FS16S FS18 FS18EB FS18EE FS18EF FS18EG FS18EP FS18GK FS18K FS18N FS18P FS18S FS18V FS20 FS20E FS20EB FS20EE FS20EF FS20EG FS20GC FS20GD FS20GJ FS20GK FS20GN FS20GT FS20K FS20P FS20PC FS20PL FS20PR FS20S FS20SG FS22 FS22EB FS22EE FS22EF FS22EG FS22EP FS22GK FS22K FS22N FS22P FS22S FS25 FS25EB FS25EE FS25EF FS25EG FS25EP FS25GC MC-FS25GD FS25GK FS25GT FS25 FS25N FS25P FS25PC FS25PU FS25S FS28 FS28GK FS28K FS28P FS28S FS30 FS30A FS30EB FS30EE FS30EF FS30EG FS30EP FS30GK FS30K FS30R FS30S FS30V FS33 FS33EB FS33EE FS33EF FS33EG FS33EP FS33GK FS33K FS33R FS33S FS35 FS35A FS35EB FS35EE FS35EF FS35EG FS35EP FS35GK FS35K FS35R FS35S FS35V FS37 FS37EB FS37EE FS37EG FS37EP FS37GK FS37K FS37R FS37S FS40 FS40A FS40EB FS40EE FS40EF FS40EG FS40EP FS40GK FS40K FS40P FS40S FS40Y FS41 FS41EB FS41EE FS41EG FS41EP FS41GK FS42 FS42EB FS42EE FS42EF FS42EG FS42EP FS42GC FS42GK FS42GJ FS42GN FS42P FS42PC FS42PR FS42PU FS45 FS45EB FS45EE FS45EF FS45EG FS45EP FS45GK FS45K FS45N FS45R FS45S FS45V FS50 FS50EB FS50EB-K FS50EB-P FS50EB-S FS50EB-V FS50EG FS50EG-K FS50EG-S FS50GK FS50K FS50P FS50PC FS50PU FS50S FS50V FS62 FS62EB FS62EE FS62EF FS62EG FS62EP FS62GC FS62GK FS62GJ FS62GN
LUMIX DMC-FT3 FT3A FT3EB FT3EE FT3EF FT3EG FT3EP FT3GC FT3GK FT3GN FT3R FT3SG FT4 FT4A FT4D FT4EB FT4EF FT4EG FT4GK FT4K FT4S FT5 FT5A FT5D FT5K FT5S FT5EB FT5EB-A FT5EB-D FT5EB-K FT5EB-S FT5EEG FT5EG FT5EG-A FT5EG-D FT5EG-S FT5EF FT5EF-A FT5EF-D FT5EF-K FT5GK FT10 FT10EB FT10EE FT10EF FT10EG FT10EP FT10GC FT10GF FT10GK FT10GN FT10K FT10R FT10S FT20 FT20A FT20D FT20EB FT20EE FT20EF FT20EG FT20EP FT20GA FT20GC FT20GF FT20GK FT20GN FT20K FT20R FT25 FT25-A FT25-K FT25-R FT25-W FT25EB FT25EB-A FT25EB-K FT25EB-R FT25EB-W FT25EG-A FT25EG-K FT25EG-R FT25EG-W
LUMIX DMC-FX01 FX01A FX01BB FX01BS FX01EB FX01EB-K FX01EB-S FX01EB-W FX01EE FX01EF FX01EF-A FX01EF-K FX01EF-S FX01EF-W FX01EG FX01EG-A FX01EG-K FX01EG-S FX01EGM FX01GC FX01GD FX01GK FX01GN FX01GT FX01PL FX01PP FX01SG FX07 FX07EB FX07EE FX07EF FX07EF-S FX07EG FX07EGM FX07GC FX07GD FX07GK FX07GN FX07GT FX07K FX07PL FX07PP FX07SG FX2 FX2B FX2EB FX2EB-S FX2EG FX2EG-S FX2EGM FX2EN FX2GC FX2GD FX2GK FX2GN FX2PL FX2PL-S FX2SG FX2S FX3 FX3EB FX3EE FX3EF FX3EF-S FX3EG FX3EG-S FX3EGM FX3GC FX3GD FX3GK FX3GN FX3GT FX3K FX3PL FX3PP FX3S FX7 FX7A FX7B FX7EB FX7EB-S FX7EG FX7EG-A FX7EG-K FX7EG-R FX7EG-S FX7EG-T FX7EGM FX7EN FX7GC FX7GD FX7GK FX7GN FX7K FX7PP FX7PP-S FX7R FX7S FX7SG FX7T FX7W FX8 FX8A FX8BS FX8EB FX8EF FX8EG FX8EG-A FX8EG-K FX8EG-P FX8EG-S FX8EGM FX8GC FX8GD FX8GK FX8GN FX8GT FX8K FX8P FX8PL FX8PP FX8S FX8SG FX9 FX9BB FX9BS FX9EB FX9EB-K FX9EB-S FX9EF FX9EF-K FX9EF-S FX9EG FX9EG-K FX9EG-R FX9EG-S FX9EGM FX9GC FX9GD FX9GK FX9GN FX9GT FX9H FX9R FX9PP FX9S FX9SG FX10 FX10A FX10EB FX10EB-K FX10EB-S FX10EE FX10EF FX10EF-S FX10EG FX10EG-A FX10EG-S FX10EGM FX10GC FX10GD FX10GK FX10GN FX10GT FX10P FX10PC FX10PL FX10S FX10SG FX12 FX12EB FX12EB-K FX12EB-S FX12EE FX12EF FX12EF-S FX12EG FX12EG-K FX12EG-S X12EGM FX12GC FX12GD FX12GK FX12GN FX12GT FX12K FX12P FX12PC FX12PL FX12S FX12SG FX30 FX30A FX30EB FX30EB-K FX30EB-S FX30EB-T FX30EE FX30EF FX30EF-K FX30EF-S FX30EG FX30EG-A FX30EG-K FX30EG-S FX30EG-T FX30EGM FX30GC FX30GD FX30GK FX30GN FX30GT FX30K FX30P FX30PC FX30PL FX30S FX30SG FX30T FX33 FX33A FX33E FX33EB FX33EB-S FX33EE FX33EF FX33EF-K FX33EF-S FX33EG FX33EG-A FX33EG-K FX33EG-S FX33EG-T FX33GC FX33GD FX33GK FX33GN FX33GT FX33K FX33P FX33PC FX33PL FX33S FX33SG FX33T FX35 FX35A FX35E FX35EB FX35EE FX35EF FX35EG FX35K FX35P FX35PC FX35PL FX35S FX35SG FX36 FX36GC FX36GD FX36GJ FX36GK FX36GN FX36GT FX37 FX37A FX37E FX37EB FX37EE FX37EF FX37EG FX37K FX37P FX37PC FX37PL FX37S FX37SG FX37T FX37W FX38 FX38GC FX38GD FX38GJ FX38GK FX38GN FX38GT FX38K FX38P FX38S FX38T FX38W FX40 FX40EB FX40EB-K FX40EB-R FX40EB-S FX40EE FX40EF FX40EG FX40EP FX40GC FX40GH FX40GK FX40GJ FX40K FX40N FX40P FX40R FX40S FX40SG FX40W FX48 FX48GC FX48GD FX48GH FX48GJ FX48GK FX48GT FX48K FX48N FX48P FX48PC FX48PU FX48R FX48S FX48SG FX48W FX50 FX50EB FX50EE FX50EF FX50EG FX50EGM FX50GC FX50GD FX50GK FX50GN FX50GT FX50K FX50PL FX50PP FX50SG FX55 FX55E FX55EB FX55EB-K FX55EE FX55EF FX55EF-K FX55EF-S FX55EG FX55EG-K FX55EG-S FX50EGM FX55GC FX55GD FX55GK FX55GN FX55GT FX55K FX55P FX55PC FX55PL FX55S FX55SG FX60 FX60A FX60EB FX60EE FX60EF FX60EG FX60EP FX60GK FX60K FX60N FX60P FX60S FX60SG FX60V FX65 FX65A FX65GC FX65GD FX65GH FX65GK FX65GN FX65GT FX65K FX65N FX65P FX65PC FX65PU FX65S FX65V FX65W FX66 FX66A FX66EB FX66EE FX66EF FX66EG FX66EP FX66GK FX66K FX66N FX66P FX66S FX66SG FX66V FX68 FX68A FX68GC FX68GD FX68GH FX68GK FX68GN FX68GT FX68K FX68N FX68P FX68S FX68V FX70 FX70EB FX70EE FX70EF FX70EG FX70EP FX70GK FX70K FX70N FX70P FX70S FX70SG FX70V FX75 FX75GC FX75GD FX75GH FX75GK FX75GN FX75GT FX75K FX75N FX75P FX75PU FX75S FX75V FX77 FX77A FX77EB FX77EE FX77EF FX77EG FX77EP FX77GK FX77K FX77N FX77P FX77S FX77SG FX77W FX78 FX78A FX78GC FX78GD FX78GH FX78GK FX78GN FX78GT FX78K FX78N FX78P FX78PU FX78S FX78W FX80 FX80K FX80N FX80P FX80V FX80W FX80EB FX80EB-K FX80EB-N FX80EB-P FX80EB-V FX80EB-W FX90 FX90EB FX90EG FX90GK FX90K FX90P FX100 FX100E FX100EB FX100EE FX100EF FX100EF-K FX100EF-N FX100EF-S FX100EG FX100EG-K FX100EG-S FX100GC FX100GD FX100GJ FX100GK FX100GN FX100GT FX100P FX100PC FX100PL FX100SG FX150 FX150E FX150EB FX150EE FX150EF FX150EF-K FX150EG FX150K FX150P FX150PC FX150PL FX150S FX150SG FX180 FX180GC FX180GD FX180GK FX180GN FX180GT FX180K FX180N FX180S FX500 FX500E FX500EB FX500EE FX500EF FX500EG FX500K FX500P FX500PC FX500PL FX500S FX500SG FX520 FX520GC FX520GD FX520GJ FX520GK FX520GN FX520GT FX520K FX520S FX550 FX550EB FX550EE FX550EF FX550EG FX550EP FX550GK FX550K FX550N FX550S FX550SG FX580 FX580GC FX580GD FX580GH FX580GK FX580GT FX580K FX580N FX580P FX580PC FX580PU FX580S FX700 FX700EB FX700EE FX700EF FX700EG FX700EP FX700GC FX700GD FX700GH FX700GK FX700GN FX700GT FX700K FX700P FX700PC FX700PU FX700S FX700SG FX700W
LUMIX DMC-FZ1 FZ2 FZ3 FZ3B FZ3EB FZ3EG FZ3EG-S FZ3EGM FZ3GD FZ3GK FZ3GN FZ3K FZ3PL FZ3PP FZ3PPS FZ3S FZ4 FZ4EG FZ4EG-S FZ4GK FZ4K FZ4PP FZ4S FZ5 FZ5EB FZ5EG FZ5EGM FZ5GC FZ5GD FZ5GK FZ5GN FZ5GT FZ5K FZ5PL FZ5PP FZ5S FZ5SG FZ7 FZ7BB FZ7BS FZ7EB FZ7EB-K FZ7EB-S FZ7EE FZ7EE-K FZ7EE-S FZ7EF FZ7EF-K FZ7EF-S FZ7EG FZ7EG-K FZ7EG-S FZ7EGM FZ7GC FZ7GD FZ7GK FZ7GN FZ7GT FZ7K FZ7PL FZ7PP FZ7S FZ7SG
FZ8 FZ8EB FZ8EB-K FZ8EB-S FZ8EE FZ8EF FZ8EF-S FZ8EG FZ8EGM FZ8GC FZ8GD FZ8GK FZ8GN FZ8GT FZ8K FZ8P FZ8PC FZ8PL FZ8S FZ8SG FZ15 FZ15GK FZ15K FZ15P FZ15PP FZ15S FZ18 FZ18E FZ18EB FZ18EB-K FZ18EE FZ18EF FZ18EG FZ18EG-K FZ18EG-S FZ18GC FZ18GD FZ18GJ FZ18GK FZ18GN FZ18GT FZ18K FZ18P FZ18PC FZ18PL FZ18S FZ18SG FZ20 FZ20BB FZ20E FZ20EB FZ20EG FZ20EG-K FZ20EG-S FZ20EGM FZ20GC FZ20GD FZ20GN FZ20K FZ20PP FZ20PPK FZ20PPS FZ20S FZ20SG FZ25 FZ28 FZ28E FZ28EB FZ28EE FZ28EF FZ28EF-K FZ28EF-S FZ28EG FZ28GC FZ28GD FZ28GJ FZ28GK FZ28GN FZ28GT FZ28K FZ28P FZ28PC FZ28PL FZ28S FZ28SG FZ30 FZ30BB FZ30EB FZ30EE-K FZ30EE-S FZ30EG FZ30EG-K FZ30EG-S FZ30EGM FZ30GC FZ30GK FZ30GD FZ30GK FZ30GN FZ30GT FZ30K FZ30PL FZ30PP FZ30S FZ30SG FZ47 FZ47GC FZ47GK FZ47GN FZ47GT FZ47K FZ47P FZ47PC FZ47PU FZ48 FZ48EB FZ48EE FZ48EF FZ48EG FZ48EP FZ48GK FZ48K FZ50 FZ50EB FZ50EB-S FZ50EB-K FZ50EE FZ50EE-K FZ50EE-S FZ50EF FZ50EG FZ50EGM FZ50GC FZ50GD FZ50GK FZ50GN FZ50GT FZ50K FZ50PL FZ50PP FZ50S FZ50SG FZ60 FZ60GC FZ60GK FZ60GN FZ60K FZ60P FZ60PC FZ60PU FZ62 FZ62EB FZ62EB-K FZ62EE FZ62EF FZ62EG FZ62EP FZ62SM FZ150 FZ150EB FZ150EE FZ150EF FZ150EG FZ150EP FZ150GC FZ150GD FZ150GK FZ150GN FZ150GT FZ150K FZ150P FZ150PC FZ150PU FZ200 FZ200EB FZ200EBK FZ200EE FZ200EF FZ200EG FZ200EP FZ200GC FZ200GK FZ200GN FZ200GT FZ200K FZ200P FZ200PC FZ200PU FZ200SG
LUMIX DMC-G1 G1A G1K G1KEB G1KEB-A G1KEB-K G1KEB-R G1KEG-A G1KEG-K G1KEG-R G1KEC G1KEG G1KGC G1KGD G1KGH G1KGJ G1KGK G1KGN G1KGT G1KPP G1R G1W G1WEG G1WEG-A G1WEG-K G1WEG-R G1WK G1WGN G1WSG G2 G2A G2B G2EB G2KEB-A G2KEB-K G2KEB-R G2EC G2EG G2GC G2GH G2GK G2GN G2K G2KEB G2KEC G2KEG G2KGC G2KGD G2KGH G2KGK G2KGN G2KGT G2KPP G2PP G2R G2W G2WEB G2WEC G2WEG G2WGC G2WGH G2WGN G3 G3EB G3EC G3EE G3EG G3GC G3GD G3GH G3GN G3PC G3PP G3R G3T G3K G3KEB G3KEC G3KEE G3KEG G3KGC G3KGD G3KGH G3KGK G3KGN G3KGT G3KPC G3KPP G3W G3WEB G3WEC G3WEE G3WEG G3WGC G3WGD G3WGH G3WGK G3WGN G3WGT G3WPP G3X G3XEB G3XEG G5 G5EB G5EC G5EF G5EG G5GC G5GK G5GH G5GN G5GT G5PC G5PP G5K G5KEB G5KEC G5KEE G5KEF G5KEG G5KGC G5KGD G5KGK G5KGN G5KPP G5KPC G5W G5WEB G5WEC G5WEF G5WEG G5WGC G5WGH G5WGK G5WGN G5WGT G5X G5XEB G5XEC G5XEE G5XEF G5XEG G5XGC G5XGH G5XGK G5XGN G5XGT G10 G10GK G10K G10KEB G10KEC G10KEG G10KGC G10KGD G10KGH G10KGK G10KGN G10KGT G10KPP G10W G10WGC G10WGH G10WGN
LUMIX DMC-GF1 GF1C GF1C-K GF1CEB GF1CEC GF1CEG GF1CGC GF1CGD GF1CGH GF1CGK GF1CGN GF1CPP GF1CK GF1EB GF1EC GF1EG GF1GC GF1GH GF1K GF1K-K GF1KPP GF1KEB GF1KEC GF1KEG GF1KGC GF1KGH GF1KGK GF1KGN GF1PP GF3 GF3EB GF3EF GF3EG GF3GC GF3GD GF3GH GF3GK GF3GT GF3P GF3PC GF3PP GF3R GF3T GF3W GF3C GF3CEB GF3CEC GF3CEE GF3CEF GF3CEG GF3CGC GF3CGD GF3CGH GF3CGK GF3CGN GF3CGT GF3CK GF3CPC GF3CPP GF3CR GF3CT GF3CW GF3K GF3KEB GF3KEC GF3KEE GF3KEF GF3KEG GF3KGC GF3KGD GF3KGH GF3KGK GF3KGN GF3KGT GF3KPP GF3KPC GF3KT GF3W GF3WEB GF3WEC GF3WEF GF3WEG GF3WGC GF3WGD GF3WGH GF3WGK GF3WGN GF3XR GF3XT GF5 GF5EB GF5EF GF5EG GF5GC GF5GT GF5N GF5PP GF5PC GF5R GF5T GF5C GF5CGD GF5CGK GF5CGT GF5KA GF5KAEB GF5KAEC GF5KAEE GF5KAEF GF5KAEG GF5KAGC GF5KAGN GF5K GF5KEB GF5KEC GF5KEE GF5KEF GF5KEG GF5KGK GF5KGN GF5KPP GF5KPC GF5WA GF5WAGC GF5WAGN GF5W GF5WEB GF5WEC GF5WEF GF5WEG GF5WGC GF5WGD GF5WGH GF5WGK GF5WGT GF5WSG GF5X GF5XEB GF5XEC GF5XEE GF5XEF GF5XEG GF5XGC GF5XGD GF5XGH GF5XGK GF5XGN GF5XGT GF5XPP GF5XPC GF6 GF6GK GF6K GF6R GF6T GF6W GF6X
LUMIX DMC-GH3 GH3EB GH3EC GH3EE GH3EF GH3EG GH3GC GH3GD GH3GH GH3GK GH3GN GH3GT GH3P GH3PC GH3A GH3AEB GH3AEB-K GH3AEF GH3AEG GH3AGC GH3AGH GH3AGK GH3AGT GH3H GH3HEB GH3HEC GH3HEE GH3HEF GH3HEG GH3HGC GH3HGD GH3HGH GH3HGK GH3HGN GH3HGT GH3HPU
LUMIX DMC-GX1 GX1EB GX1EC GX1EE GX1EF GX1EG GX1GC GX1GD GX1GH GX1GK GX1GN GX1GT GX1K GX1KEB GX1KEC GX1KEE GX1KEF GX1KEG GX1KGN GX1KK GX1KS GX1KPC GX1KPP GX1PC GX1PP GX1W GX1WGC GX1WGD GX1WGH GX1WGK GX1WGT GX1X GX1XEB GX1XEC GX1XEE GX1XEF GX1XEG GX1XGC GX1XGD GX1XGH GX1XGK GX1XGN GX1XGT GX1XK GX1XPC GX1XPP GX1XS GX1XV GX1XVEB GX1XVEC GX1XVEF GX1XVEG
LUMIX DMC-L1 L10 L10K L10EG L10GK L10KE L10KEB L10KEG L10KGC L10KGD L10KGK L10KGN L10KGT L10KPP LC1 LC33 LC80
LUMIX DMC-LS1 LS1EB LS1EG LS1EGM LS1GC LS1GK LS1GN LS1GT LS1PL LS1PP LS1SG LS2 LS2EB LS2EE LS2EF LS2EG LS2EGM LS2GC LS2GK LS2GN LS2GT LS2PL LS2PP LS2SG LS3 LS3BG LS3EF LS3EG LS3EGM LS3GK LS5 LS5E LS5EE LS5GC LS5GF LS5GN LS5GW LS5PK LS5P LS5PU LS6 LS6E LS6GK
LS6K LS6P LS6S LS60 LS60EB LS60EE LS60EF LS60EG LS60EGM LS60GC LS60GK LS60GN LS60PC LS60PL LS70 LS70EB LS70EE LS70EG LS70EGM LS70GC LS70GK LS70GN LS70P LS70PC LS70PL LS75 LS75EB LS75EE LS75EF LS75EG LS75EGM LS75GC LS75GK LS75GN LS75P LS75PC LS75PL LS80 LS80E LS80EB LS80EE LS80EF LS80EG LS80GC LS80GK LS80GN LS80K LS80P LS80PC LS80PL LS80S LS85 LS85EB LS85EE LS85EG LS85EP LS85GC LS85GJ LS85GK LS85GN LS85K LS85P LS85PC LS85PU LS85S LS86 LS86EE LS86GK LS86P LS86P LS86PC LS86PU
LUMIX DMC-LX1 LX1BS LX1EB LX1EG LX1EG-K LX1EG-S LX1EGM LX1GC LX1GD LX1GK LX1GN LX1GT LX1K LX1K-B LX1PP LX1S LX1S-B LX1SG LX2 LX2EB LX2EE LX2EF LX2EF-S LX2EG LX2EG-K LX2EG-S LX2EGM LX2GC LX2GD LX2GK LX2GN LX2GT LX2K LX2PL LX2PP LX2S LX2SG LX3 LX3E LX3EB LX3EE LX3EF LX3EF-K LX3EG LX3GC LX3GD LX3GJ LX3GK LX3GN LX3GT LX3K LX3P LX3PC LX3PL LX3SG LX3S LX5 LX5EB LX5EE LX5EF LX5EG LX5EP LX5GC LX5GD LX5GK LX5GN LX5GT LX5K LX5P LX5PC LX5PC-W LX5PU LX5SG LX5W LX7 LX7BK LX7BK-R LX7BR LX7CR LX7EB LX7EB-K LX7GK LX7K LX7R LX7W
LUMIX DMC-LZ1 LZ1EB LZ1EG LZ1EGM LZ1GC LZ1GD LZ1GK LZ1GN LZ1GT LZ1PL LZ1PP LZ2 LZ2EB LZ2EG LZ2EGM LZ2GC LZ2GD LZ2GK LZ2GN LZ2GT LZ2PL LZ2PP LZ2SG LZ3 LZ3EB LZ3EE LZ3EF LZ3EG LZ3EGM LZ3GC LZ3GK LZ3GN LZ3GT LZ3PL LZ3PP LZ4 LZ4EB LZ4EG LZ4GK LZ4PP LZ5 LZ5EB LZ5EE LZ5EF LZ5EG LZ5EGM LZ5GC LZ5GK LZ5GN LZ5GT LZ5PL LZ5PP LZ5SE LZ5SEPP LZ5SG LZ6 LZ6EB LZ6EE LZ6EF LZ6EG LZ6EGM LZ6GK LZ6P LZ6PC LZ6PL LZ7 LZ7EB LZ7EE LZ7EF LZ7EG LZ7EGM LZ7GC LZ7GK LZ7GN LZ7P LZ7PC LZ7PL LZ8 LZ8E LZ8EB LZ8EE LZ8EF LZ8EG LZ8GC LZ8GK LZ8GN LZ8K LZ8P LZ8PC LZ8PL LZ8S LZ10 LZ10E LZ10EB LZ10EE LZ10EF LZ10EG LZ10GC LZ10GK LZ10GN LZ10K LZ10P LZ10PC LZ10PL LZ10S LZ20 LZ20K LZ20R LZ20E LZ20E-K LZ20E-R LZ20GK LZ30 LZ30E LZ30E-K LZ30E-R LZ30GK LZ30K LZ40 LZ40EB LZ40EBK LZ40EF LZ40EG LZ40EP LZ40GC LZ40GF LZ40GK LZ40K LZ40GN LZ40GW LZ40P LZ40PC LZ40PU
LUMIX DMC-S1 S1A S1EB S1EE S1EF S1EG S1EP S1GA S1GC S1GD S1GF S1GK S1GN S1GT S1K S1N S1P S1PA S1PC S1PR S1PU S1S S1W S2 S2EB S2EE S2EF S2EG S2EP S2GA S2GC S2GF S2GK S2GN S2GT S2HK S2K S2P S2PU S2R S2V S2W S3 S3A S3EB S3EB-KA S3EB-WA S3EE S3EF S3EG S3EP S3GA S3GC S3GD S3GF S3GK S3GN S3GT S3K S3KKIT-2012 S3P S3PA S3PC S3PR S3PU S3R S3W S3WKIT-2012 S3V S5 S5EB S5EE S5EF S5EG S5GA S5GF S5GK S5GN S5K S5PU S5R S5S
LUMIX DMC-SZ1 SZ02 SZ02GK SZ02P SZ1 SZ1A SZ1EB SZ1EE SZ1EF SZ1EG SZ1EP SZ1GA SZ1GC SZ1GD SZ1GF SZ1GH SZ1GK SZ1GN SZ1GT SZ1K SZ1P SZ1PC SZ1PU SZ1R SZ1S SZ1V SZ3 SZ3K SZ3EB SZ3EB-K SZ3EB-P SZ3EB-T SZ3EB-V SZ3EB-W SZ3EG SZ3EG-K MC-SZ3EG-T SZ3EG-V SZ3EG-W SZ3GK SZ3P SZ3PC SZ3PU SZ3T SZ3V SZ3W SZ5 SZ5EB SZ5EB-K SZ5EB-W SZ5EG SZ5EG-K SZ5EG-W SZ5GK SZ5K SZ5W SZ7 SZ7EB SZ7EE SZ7EF SZ7EG SZ7EP SZ7GA SZ7GC SZ7GF SZ7GK SZ7GN SZ7K SZ7P SZ7PC SZ7PU SZ7T SZ7W SZ9 SZ9EB SZ9EB-K SZ9EB-S SZ9EG SZ9EG-K SZ9EG-S SZ9GK SZ9K SZ9P SZ9PC SZ9PU SZ9S
LUMIX DMC-TS3 TS3A TS3D TS3GK TS3GH TS3GD TS3GT TS3R TS3P TS3PC TS3PU TS3S TS4 TS4A TS4D TS4EB TS4GK TS4K TS4P TS4PC TS4S TS5 TS5A TS5D TS5EB TS5EG TS5GA TS5GC TS5GH TS5GK TS5GN TS5K TS5P TS5PC TS5PU TS5S TS10 TS10A TS10GH TS10GK TS10K TS10P TS10PC TS10PU TS10R TS10S TS20 TS20A TS20D TS20GH TS20GK TS20GT TS20K TS20P TS20PB TS20PC TS20PU TS20R TS25 TS25A TS25K TS25R TS25W
LUMIX DMC-TZ1 TZ1A TZ1BK TZ1BS TZ1EB TZ1EB-A TZ1EB-K TZ1EB-S TZ1EE TZ1EF TZ1EF-A TZ1EF-K TZ1EF-S TZ1EG TZ1EG-A TZ1EG-K TZ1EG-S TZ1EGM TZ1GC TZ1GK TZ1GN TZ1GT TZ1K TZ1PL TZ1PP TZ1SG TZ1S TZ2 TZ2EB TZ2EB-K TZ2EB-S TZ2EE TZ2EF TZ2EF-S TZ2EG TZ2EG-K TZ2EG-S TZ2EGM TZ2GC TZ2GD TZ2GK TZ2P TZ2PC TZ2PL TZ3 TZ3A TZ3B TZ3EB TZ3EB-K TZ3EB-S TZ3EE TZ3EF TZ3EF-S TZ3EG TZ3EG-K TZ3EG-S TZ3EGM TZ3GC TZ3GD TZ3GK TZ3GN TZ3GT TZ3K TZ3P TZ3PC TZ3PL TZ3SG TZ3S TZ4 TZ4E TZ4EB TZ4EE TZ4EF TZ4EG TZ4K TZ4P TZ4PC TZ4PL TZ4S TZ5 TZ5A TZ5E TZ5EB TZ5EE TZ5EF TZ5EG TZ5K TZ5P TZ5PC TZ5PL TZ5PR TZ5S TZ5SG TZ8 TZ8EB TZ8EE TZ8EF TZ8EG TZ8EP TZ8GC TZ8GK TZ8GN TZ8K TZ8S TZ11 TZ11GC TZ11GJ TZ11GK TZ11GN TZ11GT TZ15 TZ15GC TZ15GD TZ15GJ TZ15GK TZ15GN TZ15GT TZ18 TZ18EB TZ18EE TZ18EF TZ18EG TZ18EP TZ18GC
TZ18GK TZ18GN TZ18K TZ18PR TZ18S TZ18SG TZ19 TZ19EB TZ19GK TZ19K TZ19S TZ20 TZ20A TZ20EB TZ20EE TZ20EF TZ20EG TZ20EP TZ20GC TZ20GK TZ20GN TZ20K TZ20N TZ20R TZ20S TZ20SG TZ20T TZ22 TZ22EG TZ22GK TZ25 TZ25EB TZ25EE TZ25EF TZ25GA TZ25GC TZ25EG TZ25GK TZ25GN TZ25EP TZ27 TZ27EB TZ27EG TZ27GK TZ27K TZ27P TZ27R TZ27S TZ27T TZ27W TZ30 TZ30K TZ30R TZ30S TZ30T TZ30W TZ30EB TZ30EB-K TZ30EB-R TZ30EB-S TZ30EB-T TZ30EB-W TZ30EG TZ30EG-K TZ30EG-R TZ30EG-S TZ30EG-T TZ30EG-W TZ30GK TZ31 TZ31K TZ31R TZ31S TZ31T TZ31W TZ31EB TZ31EB-K TZ31EB-R TZ31EB-S TZ31EB-T TZ31EB-W TZ31EG TZ31EG-K TZ31EG-R TZ31EG-S TZ31EG-T TZ31EG-W TZ35 TZ35EB TZ35EB-K TZ35EB-S TZ35EG TZ35EG-K TZ35EG-S TZ36 TZ36EG TZ36EG-K TZ36EG-S TZ37 TZ37EB TZ37EB-K TZ37EB-R TZ37EB-S TZ37EB-W TZ37GK TZ40 TZ40EB TZ40EB-K TZ40EB-R TZ40EB-S TZ40EB-W TZ40EB TZ40EB-K TZ40EB-R TZ40EB-S TZ40EB-W TZ40EF TZ40EF-K TZ40EF-R TZ40EF-S TZ40EF-W TZ40GK TZ41 TZ41EB TZ41EB-K TZ41EB-R TZ41EB-S TZ41EB-W TZ41EG TZ41EG-K TZ41EG-R TZ41EG-S TZ41EG-W TZ41GK TZ50 TZ50GK TZ50P TZ50SS TZ55 TZ55EB TZ55EF TZ55EG TZ55EP TZ56 TZ56EG TZ56EP TZ57 TZ57EB TZ57EF TZ57EG TZ57EP TZ57P TZ58 TZ58EF TZ58EG TZ58P TZ60 TZ60EB TZ60EC TZ60EE TZ60EF TZ60EG TZ60EP TZ60GA TZ60GN TZ60GK TZ60P TZ60PU TZ61 TZ61EG TZ61EP TZ61P TZ61PU TZ70 TZ70EB TZ70EF TZ70EG TZ70EP TZ71 TZ71EB TZ71EF TZ71EG TZ71EP
DMC-XS1 XS1EB XS1EF XS1EG XS1EP XS1GK XS1K XS1P XS1PC XS1PU XS1R XS1V XS1W XS1WA XS3 XS3EB XS3EE XS3EF XS3EG XS3EP XS3GF XS3GK XS3PU
LUMIX DMC-ZR1 ZR1A ZR1GC ZR1GD ZR1GH ZR1GK ZR1GN ZR1GT ZR1K ZR1P ZR1PC ZR1PR ZR1PU ZR1R ZR1S ZR1W ZR3 ZR3A ZR3GC ZR3GD ZR3GH ZR3GK ZR3GN ZR3GT ZR3K ZR3N ZR3P ZR3PC ZR3PR ZR3PU ZR3R ZR3S ZR3T
LUMIX DMC-ZS5 ZS5 ZS5GH ZS5GK ZS5K ZS5P ZS5PC ZS5PU ZS5S ZS8 ZS8GH ZS8GK ZS8K ZS8P ZS8PC ZS8PU ZS8S ZS9 ZS9K ZS9P ZS9S ZS10 ZS10A ZS10GD ZS10GH ZS10GK ZS10GT ZS10K ZS10N ZS10P ZS10PC ZS10PU ZS10R ZS10S ZS10T ZS15 ZS15GH ZS15GK ZS15K ZS15P ZS15PC ZS15PU ZS15S ZS19 ZS19EB ZS19EG ZS19GK ZS19K ZS19P ZS19R ZS19S ZS19T ZS19W ZS20 ZS20GK ZS20K ZS20R ZS20P ZS20S ZS20T ZS20W ZS25 ZS25K ZS25P ZS25PC ZS25PU ZS25S ZS27 ZS27EB ZS27EG ZS27GK ZS27PC ZS30 ZS30GK ZS30K ZS30P ZS30PC ZS30S ZS30W ZS35 ZS50
LUMIX DMC-ZX1 ZX1A ZX1EB ZX1EE ZX1EF ZX1EG ZX1EP ZX1GK ZX1K ZX1R ZX1S ZX1SG ZX1W ZX3 ZX3A ZX3EB ZX3EE ZX3EF ZX3EG ZX3EP ZX3GK ZX3K ZX3N ZX3R ZX3S ZX3SG ZX3T
LUMIX DMC-XS1 XS1K XS1P XS1PC XS1PU XS1R XS1V XS1W XS1WA XS1EB XS1RB-K XS1EB-R XS1EB-V XS1EB-W XS1EB-WA XS1EG XS1EG-K XS1-R XS1EG-W XS1EG-V XS1GK
PV-SD4090 PV-SD5000
Személyes átvétel: Bp (I. ker Attila út Nyugati DunaPlaza M3-as bevezető Keleti Allee Europark Lurdy Mammut Pólus Aréna ) Fót Dunakeszi Felső göd Sződliget az általam javasolt időpontban, amennyiben ez nem megfelelő akkor előrefizetéssel vagy utánvéttel tudom küldeni
(utánvéttel csak legalább 10 pozitív és 95% feletti értékeléssel rendelkező vásárlóknak tudok küldeni)
Jelenlegi ára: 1 333 Ft
Az aukció vége: 2020-04-24 21:11 .

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)